Csütörtök 12 órára rendkívüli közgyűlés összehívását rendelte el Csőzik László. A napirendi pontok között szerepel az önkormányzat jogi bizottsága három tagjának a leváltása és helyükre új tagtok választása. A baloldali többség ez alapján elmozdítaná tisztségéből a bizottság elnökét, a jogi végzettségű dr. Asztalos Évát, helyére a Momentum önkormányzati képviselőjét, az informatikus Gál Alexet szavazza majd meg. A javaslat előterjesztője maga a polgármester.
Egyértelmű, hogy a személycserékkel Csőzik László a felelősségre vonást igyekszik megúszni, amiért hónapokon keresztül illegális jövedelemre tett szert egy egyesület felügyelőbizottsági tagjaként. Csőzik a botrány kirobbanása óta nem volt hajlandó nyilatkozni ebben az ügyben, amely a törvény szerint a polgármesteri tisztségébe kerülhet, miután a jogi bizottság előtt beismerte a törvénysértést, és a testület többségi szavazással ennek alapján megindította ellene a méltatlansági eljárást. Csőzik most minden bizonnyal abban reménykedik, hogy ezzel a politikai leszámolással olyan embert ültethet Asztalos Éva helyébe, akinek Csőzik és a felesége, Bősz Anett DK-s jelölt pártpolitikai szempontjai előrébb valóak a törvényességnél.
Mindazonáltal forrnak az indulatok az érdi baloldal berkeiben. Információnk szerint a jogi bizottság legutóbbi ülésén az egyik meghívott baloldali politikus lekezelő és homofób megjegyzéseket tett a bizottság egyik ugyancsak baloldali tagjára.