Voltak, akik imádkoztak, mások fizetett hirdetésben gyalázkodtak

Voltak, akik imádkoztak, mások fizetett hirdetésben gyalázkodtak

Az Érdi Hírek számolt be elsőként arról, hogy Aradszki András, városunk országgyűlési képviselője gyógyultan térhetett haza a kórházból, ahova covid-fertőzés miatt került. A politikus 5 hétig volt lélegeztetőgépen, és gyakorlatilag a halál torkából tért vissza a csodával határos módon. Bár a rehabilitációja még néhány hétig tart, Aradszki András már dolgozik, intézi a választókerület ügyeit. Kórházi kezelése alatt a választókerület valamennyi polgármestere személyesen érdeklődött az állapotáról, egy kivétellel.

Hosszas lábadozás és rehabilitáció után végre itthon. Biztos, hogy az egészség a legfontosabb, de tudjuk, hogy amint lehetett, dolgozni kezdett. Elárulná, mi volt az első képviselői feladata, amióta kijött a kórházból?

Már a rehabilitációs intézetben felvettem a fonalat. Az első feladat természetesen a tájékozódás volt, hiszen tavaly novemberben kerültem kórházba, és a lélegeztetőgépen töltött öt hét történéseit pótolnom kellett. Ekkor értesültem arról, hogy milyen sokan aggódtak, imádkoztak értem, és ekkor olvastam azt is, hogy voltak, akik még ekkor is az agyagba döngölésemről fantáziáltak nyilvánosan. Egy oldal például, amelyik nyíltan baloldali politikai ellenfeleim kampányát támogatja, fizetett hirdetésben gyalázott, miközben a kórházban az életemért küzdöttem. A betegségem előtt talán még felvettem volna a kesztyűt, de azóta sok mindent másképpen látok.  A hazaérkezésemkor a legfontosabbnak azt tartottam, hogy köszönetet mondjak a sok imáért, az aggódásért és az együttérzésért, amit nagy mértékben tapasztaltam betegségem öt hónapja alatt. Ezt tartottam elsőként teljesítendő feladatomnak és erkölcsi kötelességemnek, és ezt most megismétlem: mindenkinek köszönöm!

A betegsége előtt rendszeresen tartotta a kapcsolatot a választókkal, a választókerületet érintő minden ügyről rendszeresen beszámolt. Épp a szokásos sajtótájékoztatójára készült, amikor kiderült, hogy baj van. Most hogyan tartja a kapcsolatot a választókkal?

Amíg kezeltek, nagyon sok sms-, e-mail- és messenger-üzenetem érkezett rokonoktól, barátoktól, de választópolgároktól is, akik érdeklődtek a hogylétem felől és jókívánságokkal árasztottak el. Többségére Éva, a feleségem, ha tehette, azonnal válaszolt.  Most újra enyém lett a válaszolás joga, és nemcsak az új levelekre, hanem a válasz nélkül maradtakra is igyekszem válaszolni.

A választókerület polgármestereivel felvette már a kapcsolatot?

Jólesett és meghatott, hogy az egészségi állapotomról egy kivétellel a választókerület valamennyi polgármestere személyesen érdeklődött telefonon, sms-ben vagy emailen. Ezúton is megköszönöm az együttérzésüket, az emberi hangjukat, és hogy akinek volt, egy emberi gesztus erejéig félre tudta tenni a politikai nézetkülönbségeket.

Elárulja, ki volt a kivétel?

Nem szívesen teszem, de nem akarom, hogy találgassanak az emberek és igaztalan pletykák terjedjenek. Csőzik László, Érd polgármestere volt a kivétel.

Mióta kijött a kórházból, egyeztetett már valamelyik polgármesterrel konkrét ügyben?

A rendszeres kapcsolattartás újraindítását májusra tervezem, addig a rehabilitáció révén a megerősödés ideje van. Ugyanakkor volt már személyes és telefonon történő egyeztetés is, egyelőre tájékozódó jellegűek.

Az M7-es autópálya zajvédő fala olyan aktuális kérdés, ami sokak szerint ne tűr halasztást. Ez ügyben mikor történhet előrelépés?

Ezt az ügyet prioritásként kezelem, annyira, hogy már a rehabilitációs időszakom alatt is intézkedtem e témában. Az illetékes államtitkárral sikerült megegyeznünk abban, hogy az Érd-Diósd-Törökbálint körzetét érintő problémát együtt kezelik, és záros határidőn belül megoldják. Erre konkrét ígéretet is kaptam. Törökbálinton az államtitkár úr megbízottja már egyeztetett, amin a civilek képviselői is részt vettek.

Milyen állami vagy államilag támogatott beruházásokat indítanak mostanában a választókerületben?

Szerencsére több is van ilyen. Példaként említhetem a törökbálinti bölcsőde építésének megindítását, amit az állam több százmillió forinttal kész támogatni. Ott van továbbá a tárnoki közlekedésfejlesztési projekt, amely nagyrészt az érdi ipari park létesítésével kapcsolatos. Ennek gyors elindításában is részem volt. Diósdon iskolabővítés indul. Érden részben befejezéshez közelednek, és remélhetőleg folytatódnak a Modern Városok Program beruházásai, átadás előtt áll a járási bíróságnak és az ügyészségnek otthont adó irodaház. Fontosnak tartom kiemelni, hogy elkészült a Batthyány iskola épülete, amit a diákok már birtokba is vettek, és folyamatban van a parkvárosi iskola és sportközpont, a szociális központ beruházása is. A 2019 őszén hivatalba lépett városvezetés a korábbi önkormányzat által kezdett beruházások mellett saját fejlesztéseket ugyan egyelőre nem indított, de talán egyszer ennek is eljön az ideje.

Donkóné Simon Judit

erdihirek.hu

Mégis lesz nagyberuházás Sóskúton!

Az elmúlt hetekben Sóskúttal kiemelt hírként foglalkoztak az országos híroldalak a tervezett akkumulátor üzem kapcsán. A szomszédos települések, Érd és Tárnok baloldali vezetése a szélsőjobbal összefogva akciózott, szervezett tüntetést. Ma Szijjártó Péter külügyminiszter fontos bejelentést tett, ami alapvetően befolyásolhatja a település jövőjét.

Mennetek kell!

„Sok minden korlátozható ma Érden: az átlátható működés, a közpénzek felhasználásának nyomon követése, a tisztességes és elfogulatlan tájékoztatás. A templom harangja speciel még nem.”

Aki ott volt és aki nem

A 2019 őszétől megváltozott önkormányzatban a helyi Fidesz-KDNP frakció is tette a dolgát. Politikai szempontból az egyik legfontosabb feladatunk és felelősségünk az volt, hogy egyben maradjon a táborunk és megmutassuk: mi vagyunk többen a városban.