Tisztelt Választókerületi Polgárok! Kedves Olvasók!

Még a kórházból írok Önöknek, de úgy érzem – annak ellenére, hogy hamarosan otthon lehetek – fontos, hogy nemzeti ünnepünk alkalmából immár megszólaljak.

Március tizenötödike mindig a friss szélben lengő zászlók, a büszkén hordott kokárdák, a Múzeumkert, az új életet hirdető tavaszi napsütésben sétáló családok napja szokott lenni. Petőfi lángoló szabadságvágya ilyenkor összekapcsolódik a természet ébredésével, az élet megújulásával. Sajnos idén (és tavaly) ez nem adatott meg.

173 esztendővel ezelőtt a nyugatról, főként Bécsből érkező hírek hatására a pesti értelmiségi fiatalok is föllelkesültek, és a szabadság levegőjét megérezve forradalmat hirdettek. Vérontás nélkül megszerezték a sajtót, röpiratokat nyomtattak, és Budára, a Várba vonulva – szintén vérontás nélkül – kiszabadították az egyetlen foglyot, akit „politikai státusfogollyá” minősítettek, az első szocialista agitátort, Táncsics Mihályt.

A realitás talaján álló, történelmet valóban formáló ún. „forradalmi” lépésekre azonban április 11-éig várni kellett, hiszen a szabadság felé tett első lépések Országgyűlés által hozott törvényeit ekkor fogadta el az uralkodó, V. Ferdinánd.

„Happy end”-del végződő történet is lehetett volna ez, ha a bécsi Udvar nem szedi össze magát, és a császárt felülbírálva nem próbálja meg leverni a rebellis magyarokat. Nem volt más választás: a Jellasič horvát bán vezetésével ránk törő császári sereggel szemben fel kellett venni a harcot, és ezzel Pákozdnál a forradalom szabadságharccá változott.

Bár ezt a csatát fölényesen megnyertük, a december 2-i „császárváltás” (V. Ferdinánd helyett Ferenc József) hosszabb harcokat vetített előre, amelyek 1849 augusztusáig mintegy 24 ezer magyar honvéd és tiszt életébe kerültek.

De milyen tanulságokat rejteget számunkra ez a nap ma?

Elsősorban azt, hogy lázadni, forradalmat csinálni csak elnyomással szemben lehet. A Habsburg Birodalomban Magyarországnak, az egykori európai nagyhatalomnak már nem volt szava. Széchenyi és Kossuth vezetésével két irányzat dolgozott azon, hogy ne így legyen: az egyik a lassabb, de biztosabb, a másik a gyors, lázadó utat választotta.

Azonban mindketten egy célért küzdöttek:

egy független, szabad Magyarországért, ahol mi mondhatjuk meg, hogy hogyan kívánunk élni. Ma ez megadatik. Ma még ez megadatik. Magyarországon ma nincs értelme semmilyen forradalomnak.

Másodsorban azt, hogy merő lelkesedésből nem lehet forradalmat csinálni: kell hozzá egy közjogi, társadalmi háttér, ami biztosítja a kivívott sikerek erejét és tartósságát. 1848-ban ez maga az Országgyűlés volt, amely az áprilisi törvényekkel, majd pedig később is kiállt a márciusi vívmányok mellett.

A mai (egyébként felelőtlen), magukat forradalminak hazudó hangok mögött nincs társadalmi háttér – velük szemben viszont egy háromszor is kétharmados többséggel megválasztott Országgyűlés, amely eddig is a széles tömegek érdekeit képviselve éppen a magyar függetlenség érdekében áll ki a baloldali globalista elvárásokkal szemben.

Harmadsorban pedig azt, hogy mérlegre kell tennünk: mit nyerhetünk és mit veszítünk egy forradalomnak titulált – esetleg erőszakos – hatalomátvétellel? 1848. március 15-én vér nélkül győztünk, de összességében veszítettünk 1849. augusztus 13-ra huszonnégyezer katonaéletet (nem számítva a civileket), elvesztettük a reformkor addigi vívmányait (köztük a magyar nyelv használatának jogát), véres megtorlások és kivégzések következtek (bár nem olyan mértékben, mint Kádár alatt 1956 után), 1867-ig a Habsburg Birodalom egy tartománya lettünk.

Vagyis elvesztettünk minden önállóságot és 20 évet. – És mit veszíthetünk ma? Gondoljunk vissza a 2010 előtti időkre, vagy nézzünk körül Nyugat-Európában, és megtudjuk…

Felelőtlenség, és hazaárulással ér fel ma az olyan politikai viselkedés, amely külföldi hatalmak előtt és itthon is nemlétező diktatúrával riogat, miközben egy halálos világjárvánnyal kell megküzdenünk. Március tizenötödike és a szabadságharc magyarjainak szelleme ma nem parizeres lázadásra, nem a védőoltások megtagadására, nem megalapozatlan vádaskodásokra bujtogat, hanem hosszú távú gondolkodásra, felelős döntésekre és a nemzet iránti hűségre kötelez bennünket.

Isten segítsen ebben minket!

dr. Aradszki András

országgyűlési képviselő