Több mint 1 milliárd forintot bukott Érd amiatt, mert Csőzikék lemondták a közgyűlést

Több mint 1 milliárd forintot bukott Érd amiatt, mert Csőzikék lemondták a közgyűlést

A január 14-ére tervezett közgyűlésen a baloldali többség biztosíthatta volna, hogy Érd sikeres pályázatot nyújtson be útépítésre, csapadékvíz-elvezetésre, óvodára, bölcsődére. Ám Csőzik Lászlóék sajnos nem látnak tovább önös politikai érdekeiknél. A közgyűlést a frakción belül kiéleződött ellentétek miatt az utolsó pillanatban lemondták, ezzel elvették ezeket a kiemelten fontos pályázati lehetőségeket Érdtől.

Tegnap éjfélkor ugyanis lejárt a TOP Plusz EU-s támogatási program több pályázatának a határideje. Gyakorlatilag nem múlik el hét, hogy Csőzik polgármester ne panaszkodna a kormányt okolva forráshiányra. A valóságban azonban ő szalasztja el sorban még a szinte dedikáltan Érdre kiírt lehetőségeket is. Mindezt a felesége, Bősz Anett inspirációjára, az ő politikai karrierje miatt, a város érdekeinek ellenében.

EGY ÉVE TUDTÁK, HOGY PÁLYÁZHAT A VÁROS, MÉGSEM TETTEK SEMMIT

Január 14-én késő délutánra rendkívüli közgyűlést hívott össze Érd polgármestere. Az ülésen a képviselők dönthettek volna arról is, hogy az önkormányzat nyújtson be pályázatot útépítésre, csapadékvíz elvezetésre, valamint bölcsőde, illetve óvodaépítésre. A fideszes képviselők ugyanis előterjesztést nyújtottak be, amelynek tartalmáról a város propaganda médiája is hírt adott. A legfontosabb pályázatok benyújtásának határideje január 14. éjfél volt, ezért is lett volna sürgető az előterjesztés megtárgyalása. De nem Csőzikéknek. Ők

a baloldali frakción belüli háborúskodás miatt a teljes közgyűlést lefújták, így az érdiek elbukták ezeket a pályázatokat.

Kérdezheti az olvasó, hogy ha tényleg olyan fontos, akkor miért az utolsó pillanatra maradt ezeknek a pályázatoknak a megtárgyalása és előkészítése. Nos, erre a kérdésre nincs elfogadható válasz, különösen annak fényében, hogy a fideszes önkormányzati képviselők már egy évvel ezelőtt, tavaly februárban is a városvezetés figyelmébe ajánlották a lehetőséget, ám ők már akkor is csak a pártpolitikával voltak elfoglalva. Megjegyezzük, a polgármesteri hivatalban Csőzik az egyik évtizedes barátját és politikai harcostársát, Süle Zsoltot bízta meg a pályázatok koordinálásával… Nem mellesleg 2018 (!) óta közgyűlési határozat kötelezi a polgármestert, hogy a 2021-2027 közötti EU-s pályázatokra milyen érdi projekteket kell benyújtani.

BŐSZ ÉS CSŐZIK: PÁRTPOLITIKA – IGEN, VÁROSPOLITIKA – NEM

Az érdi fejlesztések és a lehetőségek helyett a polgármester kizárólag a felesége, a DK-s Bősz Anett politikai karrierjének építésére koncentrált. bevallottan és láthatóan ez az egyetlen célja jelenleg, aminek még a város érdekeit is beáldozza, nem törődve azzal, hogy az érdi családok látják ennek kárát.  Panaszkodás, méltatlankodás, vádaskodás és egy-egy nyílt levél valamelyik kormánytagnak – ebből állt a Csőzik-Bősz házaspár tevékenysége. De – és ezen azért ugye senki nem csodálkozik – fejlesztési forrásokat, főleg uniós pénzeket így nem lehet megszerezni.  Tárgyalni kellett volna, hozzáértő véleményeket küldeni a megyének, hogy azok beépüljenek a regionális tervekbe, hogy legyen mire pályázni később. Ez nem így történt, ezért Érd gyakorlatilag kimaradt a dedikált városi fejlesztésekből 2030-ig (!).

Mindeközben Érd országgyűlési képviselője, Aradszki András – akivel amúgy Csőzikék gyakorlatilag nem állnak szóba – eredményesen lobbizott a városért, aminek köszönhetően Érd egy 4,5 milliárd forintos keretet kapott nevesítetten. Ezt lényegében szabadon oszthatja be a város különböző célokra. Ezen kívül lakosságarányosan elosztották a megye pénzeit régiókra. Ebből még további mintegy 5,5 milliárd forintos keret juthatna Érdnek, ha megfelelő pályázatokat nyújtana be az önkormányzat. Amennyiben erre az érdi városvezetés nem képes vagy nem hajlandó, úgy ezt az összeget is a szomszédos önkormányzatok kaphatják meg.

Sajnos ez történt most. December elejétől lehetett volna pályázni útépítésre, csapadékvíz-elvezetésre, óvoda- és bölcsődeépítésre. Ezek közül kettőnek 2022. január 14-én éjfélkor a lejárt a határideje.

A szomorú és elkeserítő tény: az érdi városvezetés egyetlen pályázatot sem nyújtott be!

Pedig a kormány annyira leegyszerűsítette a pályázati rendszert, hogy lényegében egy adatlap kitöltésével lehet pályázni. Vagyis ha pénteken döntést hozott volna a Közgyűlés, akkor – igaz, egy év késedelemmel, az utolsó pillanatban, ugyan, de – pár óra alatt össze lehetett volna állítani a pályázatot.

ÚT, VÍZELVEZETÉS IS ÉPÜLHETETT VOLNA

És hogy mi mindent érinthetett volna ez az elszalasztott pályázat? Például a Fügefa utca, Folyondár utca, Fenyőfa utcák vízelvezetését és útépítését. Vagy az Áfonya utca vízelvezetését. Erre az előző városvezetés már 2019-ben kész terveket és építési engedélyeket hagyott a mostani vezetésre. Az Érdet is magába foglaló régióban erre célra 5,2 milliárd forint pénzügyi forrás áll rendelkezésre.

Vagy lehetett volna pályázni óvodára, bölcsődére. A fideszes városvezetés Dombosvárosban szeretett volna egy újabb óvodát építeni, ehhez minden elő volt készítve. Az Érdet is magában foglaló régióban 3,4 milliárd forint pénzügyi forrás áll rendelkezésre erre a célra.

A baloldali városvezetés Csőzikkel és Bősszel az élen azonban nem lát tovább önös hatalmi érdekeinél. A frakciójukon belüli küzdelemben egymás torkának estek, és inkább lemondták a Közgyűlést, mintsem hogy legalább a város érdekeit szolgáló előterjesztést megtárgyalták volna. Érd és az érdiek valós problémái helyett csak a polgármester feleségének, Bősz Anettnek a választási kampányával foglalkoznak – ez most már a Napnál is világosabb.

Mindeközben Érd százmilliókat, milliárdokat veszít miattuk.

erdihirek.hu

Mégis lesz nagyberuházás Sóskúton!

Az elmúlt hetekben Sóskúttal kiemelt hírként foglalkoztak az országos híroldalak a tervezett akkumulátor üzem kapcsán. A szomszédos települések, Érd és Tárnok baloldali vezetése a szélsőjobbal összefogva akciózott, szervezett tüntetést. Ma Szijjártó Péter külügyminiszter fontos bejelentést tett, ami alapvetően befolyásolhatja a település jövőjét.

Mennetek kell!

„Sok minden korlátozható ma Érden: az átlátható működés, a közpénzek felhasználásának nyomon követése, a tisztességes és elfogulatlan tájékoztatás. A templom harangja speciel még nem.”

Aki ott volt és aki nem

A 2019 őszétől megváltozott önkormányzatban a helyi Fidesz-KDNP frakció is tette a dolgát. Politikai szempontból az egyik legfontosabb feladatunk és felelősségünk az volt, hogy egyben maradjon a táborunk és megmutassuk: mi vagyunk többen a városban.