Csőzik beintett a nyilvánosságnak – nem válaszol a közt érdeklő kérdésekre

Válaszra sem méltatta Csőzik László azt az érdi önkormányzati képviselőt, aki törvényben garantált jogával élve közérdekű adatokat szeretett volna megtudni a város gazdálkodásával kapcsolatban. Érd polgármestere, aki a választási kampányban átlátható működést ígért, már tavaly is megtagadta az adatszolgáltatást.

Házasság Hete

Az Érdi Hírek ezen a héten egy-egy érdi házaspárral közösen ünnepli a házasság hetét. Ma Takács Éva és Tátraaljai András osztja meg velünk a házassággal kapcsolatos gondolatait.

Házasság Hete

Az Érdi Hírek ezen a héten egy-egy érdi házaspárral közösen ünnepeli a házasság hetét. Ma Sonnevend Tamás és Sonnevend Edit osztja meg velünk a házassággal kapcsolatos gondolatait.

Házasság Hete

Az Érdi Hírek ezen a héten egy-egy érdi házaspárral közösen ünnepeli a házasság hetét. Ma Király Ignácz és Zsike osztja meg velünk a házassággal kapcsolatos gondolatait.

Negyven év illegalitásban Érden

1950-ben a szerzetesrendeket feloszlatták Magyarországon, de Emil atya és Gemma anya Érden házat vettek, és beköltöztek néhány nővérrel együtt. Civil ruhában, egyszerű család látszatát keltve. Itt folytatták titokban, engedelmességgel szerzetesi életüket. A nővérek dolgozni kezdtek. Ha valakiről kiderült volna, hogy apáca, el kellett volna hagynia a csoportot. Szerzetesi élet – szentséggel és bátorsággal.

Házasság hete

Az Érdi Hírek ezen a héten egy-egy érdi házaspárral közösen ünnepeli a házasság hetét. Ma Molnárné Bognár Éva és Molnár Károly Zsolt osztja meg velünk a házassággal kapcsolatos gondolatait.

Durva fejlemények a “fehér út” ügyében

„Aki nem jár az említett »fehér úton«, az nem tudja, hogy Tetlák Őrs alpolgármester úgy oldotta meg ezt az ügyet, hogy betontömbökkel lezárta az út érdi végét.
Tudjuk, leleményes ember a magyar, néhány autós megtalálta a módját, hogyan lehet kikerülni ezeket a betontömböket. Ezek után jött a következő lépés…”

Holnap indul a házasság hete

Hazánkban tizennegyedik alkalommal – idén a járványhelyzet miatt rendhagyó módon – rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. Most elsősorban online előadásokkal és beszélgetésekkel, párkapcsolat-építő játékkal, szerelmes kalandtúrákkal, szentmisékkel várják a szervezők az érdeklődőket. Az Érdi Hírek holnaptól egy héten át egy-egy érdi házaspárral közösen ünnepeli a házasság hetét.

AZ AVL NEM VÁRT TOVÁBB, MAGA VÉGEZTE EL CSŐZIKÉK MUNKÁJÁT

Az eredeti terv szerint már tavaly nyáron, Csőzik polgármester ígérete szerint tavaly ősszel kellett volna átadni az AVL új üzemcsarnokát, A baloldali városvezetés halogatta a maga feladatát, a cég pénze állt a félbemaradt beruházásban. Végül az AVL vezetői megelégelték a várakozást.

Mentőöv a kisvállalkozásoknak, újraindítás három lépésben

Kis híján drasztikus adóemeléssel sújtotta Csőzik László polgármester az érdi kis- és középvállalkozásokat, ehelyett most a kormány egy új hitelfajta bevezetéséről döntött. Tízéves, kamatmentes, tízmillió forintos hitelt kaphatnak, melyet csak három év után kell törleszteni.

Újabb beruházás maradhat el a Duna parton

Néhány éve, akkor még ellenzéki szerepben a mostani városvezetés azt mondta, hogy minden beruházás túl van árazva és fölöslegesen költi a pénzt a fideszes vezetés. Most viszont, hogy átvették az irányítást s ezzel a felelősséget is, minden beruházásra azt mondják, hogy „alul volt árazva” és nem elég a pénz a megvalósításra.

„Alibi” hadművelet indul

Hiába állnak milliárdok az érdi önkormányzat bankszámláin, a városvezetés mégsem építi az utakat, bölcsődét, gazdaságfejlesztési beruházásokat. Szándékosan úgy ütemeznek mindent, hogy legfeljebb 2023-ra legyenek készen, és ne is induljanak el a 2022-es országgyűlési választás előtt. Ám ennek vannak kockázatai.

Itt a 2021-2022. tanév menetrendje!

A diákoknak összesen 181 napig – a szakgimnáziumokban 179, a gimnáziumokban és szakiskolákban 180 napig – kell iskolába járniuk. De mikor kezdődik a tanév, és meddig tart? Mikor lesznek szünetek és mikor a felvételik? A tanév legfontosabb dátumai.