HURRÁ, GYEREKNAP!

Vasárnap, május utolsó napján GYEREKNAP! Hosszú hónapok óta az első alkalom, amikor rendezvényen vehetnek részt a gyerekek. Érden sajnos semmiféle program nem várja a családokat ezen a napon, de a környéken többfelé kiváló kikapcsolódási lehetőség közül választhatunk. Ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat.

“APA LEGYŐZTE A VÍRUST”

Aradszki András, Érd országgyűlési képviselője tavaly novemberben került kórházba koronavírus-fertőzéssel. Több mint öt hétig volt lélegeztetőgépen. A csodával határos módon legyőzte a vírust, és idén Húsvétkor egészségesen térhetett vissza az otthonába. Lánya a betegség első napján naplót kezdett vezetni. A család úgy döntött, hogy ennek szerkesztett változatát megosztja az Érdi Hírek olvasóival. Folytatásokban közöljük Aradszki András betegségének történetét, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy erős és hiteles érvként szolgáljunk az oltás és a regisztráció mellett.

Nézd csak, ki beszél és uszít!

Az érdi propagandamédiában rendre feltűnik egy helyi vendéglátóipari vállalkozás vezetője, akinek a szövege kísértetiesen hasonlít a baloldal politikai célzatú, negatív kampányára. Mi lehet ennek az oka?

Kinyitottak a teraszok!

Pénteken elérte a 3,5 milliót a beoltottak száma Magyarországon, így a kormány döntésének értelmében ma kinyithattak a vendéglátóhelyek teraszai. Újraindul az élet végre!

Városi vagyon a sárban

Túlzás nélkül állítható, hogy megosztja az érdi polgárokat Csőzik László polgármester intézkedése, mely szerint minden érdi, sőt tárnoki ingatlan elől csak 3 zsák zöldhulladékot visznek el. A rendelkezés bevezetése óta többzsáknyi zöldhulladék rondítja a város különböző utcáit, ahogy a felháborodott kommentek is megszaporodtak a közösségi médiában.

Voltak, akik imádkoztak, mások fizetett hirdetésben gyalázkodtak

Az Érdi Hírek számolt be elsőként arról, hogy Aradszki András, városunk országgyűlési képviselője gyógyultan térhetett haza a kórházból, ahova covid-fertőzés miatt került. A politikus 5 hétig volt lélegeztetőgépen, és gyakorlatilag a halál torkából tért vissza a csodával határos módon. Bár a rehabilitációja még néhány hétig tart, Aradszki András már dolgozik, intézi a választókerület ügyeit. Kórházi kezelése alatt a választókerület valamennyi polgármestere személyesen érdeklődött az állapotáról, egy kivétellel.

Elhunyt Erdei Árpád érdi alkotmánybíró

2021. április 11-én, életének 83. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt Erdei Árpád, az Alkotmánybíróság volt tagja. Az Érden élő alkotmányjogász halálhírét a taláros testület a honlapján tette közzé.

ARADSZKI ANDRÁS ÚJRA OTTHON

Közel öt hónap kórházi, illetve az ezt követő rehabilitációs kezelés után, Nagypéntek előtt két nappal gyógyultan térhetett vissza otthonába Érd országgyűlési képviselője, Aradszki András. Legyőzte a covid vírust.

Újabb beruházás maradhat el a Duna parton

Néhány éve, akkor még ellenzéki szerepben a mostani városvezetés azt mondta, hogy minden beruházás túl van árazva és fölöslegesen költi a pénzt a fideszes vezetés. Most viszont, hogy átvették az irányítást s ezzel a felelősséget is, minden beruházásra azt mondják, hogy „alul volt árazva” és nem elég a pénz a megvalósításra.

„Alibi” hadművelet indul

Hiába állnak milliárdok az érdi önkormányzat bankszámláin, a városvezetés mégsem építi az utakat, bölcsődét, gazdaságfejlesztési beruházásokat. Szándékosan úgy ütemeznek mindent, hogy legfeljebb 2023-ra legyenek készen, és ne is induljanak el a 2022-es országgyűlési választás előtt. Ám ennek vannak kockázatai.

Itt a 2021-2022. tanév menetrendje!

A diákoknak összesen 181 napig – a szakgimnáziumokban 179, a gimnáziumokban és szakiskolákban 180 napig – kell iskolába járniuk. De mikor kezdődik a tanév, és meddig tart? Mikor lesznek szünetek és mikor a felvételik? A tanév legfontosabb dátumai.