Sohasem volt még olyan fontos a békemenet, mint most

Sohasem volt még olyan fontos a békemenet, mint most

A békemenetet szervező Civil Összefogás Fórum–Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF–CÖKA) szerint a rendezvénynek az orosz–ukrán háború miatt most szó szerint a békéről kell szólnia. Felhívták a figyelmet arra is, hogy nem szabad megfeledkezni a békemenet eredeti céljáról, a globalista befolyás elleni fellépésről.

A Békemenet, mint elnevezés fennállása óta soha nem volt annyira aktuális, mint most. A Békemenetnek szó szerint is békemenetnek kell lennie. A Békemeneten üzenete: egyértelmű nem a háborúra!

A békemenet célja nem változott semmit a tíz évvel ezelőtti, első békemenethez képest: nem leszünk gyarmat. Keletről a háború, nyugatról pedig a globalizmus-liberalizmus fenyegeti hazánkat.

Magyarország viszont ragaszkodik a több mint ezeréves keresztény múltjához. Ezeket meg akarjuk védeni, ezért vonulunk utcára.

A békemenetek akkor szoktak megmozdulni, amikor az emberek úgy érzik, hogy egy sorsfordító pillanathoz érkeztünk. Most az élet és a halál között kell választanunk. A rossz döntés a háborúba sodródást jelentené. Amikor Magyarország háborúba keveredett, akkor mindig rosszul járt.

A szervezők azt kérik, hogy az eseményre mindenki vigyen magával magyar lobogót, mivel az a nemzeti összefogásról fog szólni.

A gyülekező 12 órakor lesz Óbudán, a Komjádi-uszoda előtt, onnan a Margit híd felé indul a tömeg, majd a Szent István körúton, a Bajcsy-Zsilinszky úton, végül az Alkotmány utcán keresztül érkezik meg a Kossuth térre, a miniszterelnöki beszédre.

erdihirek.hu

Mégis lesz nagyberuházás Sóskúton!

Az elmúlt hetekben Sóskúttal kiemelt hírként foglalkoztak az országos híroldalak a tervezett akkumulátor üzem kapcsán. A szomszédos települések, Érd és Tárnok baloldali vezetése a szélsőjobbal összefogva akciózott, szervezett tüntetést. Ma Szijjártó Péter külügyminiszter fontos bejelentést tett, ami alapvetően befolyásolhatja a település jövőjét.

Mennetek kell!

„Sok minden korlátozható ma Érden: az átlátható működés, a közpénzek felhasználásának nyomon követése, a tisztességes és elfogulatlan tájékoztatás. A templom harangja speciel még nem.”

Aki ott volt és aki nem

A 2019 őszétől megváltozott önkormányzatban a helyi Fidesz-KDNP frakció is tette a dolgát. Politikai szempontból az egyik legfontosabb feladatunk és felelősségünk az volt, hogy egyben maradjon a táborunk és megmutassuk: mi vagyunk többen a városban.