Nő a minimálbér, a GYED, a táppénz és az álláskeresési járulék is

Nő a minimálbér, a GYED, a táppénz és az álláskeresési járulék is

Nem csak azoknak jó hír, akiknek a fizetése a minimálbérhez igazodik, vagy akik az emelés nyomás magasabb fizetést tudnak kiharcolni maguknak az év végi bértárgyalásokon. Számos juttatás van, melyet a törvény a minimálbér hatályos összegéhez köt, ezek is emelkednek 2023 decemberétől.

A ma aláírt megállapodás szerint 2023. decembertől a minimálbér 15 százalékkal 266 800 forintra, a garantált bérminimum pedig 10 százalékkal 326 000 forintra növekedhet. Nagy Márton miniszter bejelentette, hogy a kormány mielőbb megtárgyalja a javaslatokat és megalkotja a szükséges jogszabályokat. Tehát a megállapodás megszületett, a hivatalos rendeletre még kicsit várni kell. Az eddig közöltek alapján azonban arra lehet számítani, hogy már decembertől számos olyan juttatás is emelkedhet, melynek összege a minimálbérhez van kötve.

Mennyi az annyi?

Az új megállapodás szerint 2023. decembertől 

  • a gyermekgondozási díj (GYED), illetve a nagyszülői GYED maximális összege 373 520 forintra emelkedik (a mindenkori minimálbér kétszeresének a 70 százaléka),
  • a diplomás gyed összege alapképzés esetén 186 760 forintra (a minimálbér 70 százaléka), mesterképzés esetén pedig 228 200 forintra (a garantált bérminimum 70 százaléka) nő,
  • a táppénz napi összege legfeljebb 17 787 forintra emelkedik (a minimálbér kétszeresének 30-ad része)
  • az adóalapkedvezmény mértéke, melyre a súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségekkel élők jogosultak, 13 300 forintra nő havi szinten (a minimálbér egyharmadának 15 százaléka száz forintra kerekítve),
  • a gyermekek otthongondozási díja (GYOD) havi 266 800 forintra emelkedik (ennek összege 2022-től megegyezik a minimálbér 100 százalékával),
  • az álláskeresési járadék összege legfeljebb napi 8 893 forint lehet (a folyósítás teljes időtartama alatt a járadékalap 60 százaléka, amely nem lehet magasabb a jogosultság kezdő napján hatályos minimálbér napi összegénél).

Jelentős megállapodás született, mindenki elégedett

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a megállapodás aláírása után közölte: a szakszervezeti oldal számára vállalható, elfogadható kompromisszum született, figyelembe véve a körülményeket, a gazdasági realitást.
A munkavállalói oldal céljai közé tartozott, hogy az idei infláció miatti kompenzációt el tudják érni. Emellett olyan mértékű emelést szerettek volna, amellyel a minimálbér közelít az átlagkeresethez, illetve a növekedés meghaladja a reálmegőrzést 2024-ben – ismertette.
A szakszervezetek kitűzött céljait sikerült elérni – jelezte. Palkovics Imre kiemelte azt is, hogy már idén december 1-jétől emelkedik a minimálbér.
Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) alelnöke a munkáltatói oldal nevében szintén jelentős eredménynek nevezte, hogy sikerült az öt szervezetnek és a kormánynak megállapodnia, ráadásul ilyen korai időpontban. Ez mutatja a felek pozitív hozzáállását – jelezte.
Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kiemelte: a munkaadói és a munkavállalói oldalnak is komoly engedményeket kellett tenni annak érdekében, hogy a megállapodás megszülethessen. Ilyen nehéz, válságos időszakban különösen fontos, hogy a gazdaság szereplői tudjanak mihez igazodni – tette hozzá.

erdihirek.hu

A következő 5 év legfontosabb feladata Érden

Az otthonos Érd büszke arra, hogy megyei jogú város. Ezért sokan gondolják azt, hogy érdemes arra, hogy rangjának megfelelő úthálózatot kapjon. Ez az a terület, ahol már mindent megígértek már

Legyen Érd ismét a nyertesek között!

Megújult csapattal jelentkezett a Fidesz a júniusi önkormányzati választáson. Céljuk nem kevesebb, mint hogy elérjék: Érd újból fejlődésnek induljon az elmúlt évek stagnálása után. Interjú Gasparik Gábor érdi Fidesz elnökkel.

Mennetek kell!

„Sok minden korlátozható ma Érden: az átlátható működés, a közpénzek felhasználásának nyomon követése, a tisztességes és elfogulatlan tájékoztatás. A templom harangja speciel még nem.”

Aki ott volt és aki nem

A 2019 őszétől megváltozott önkormányzatban a helyi Fidesz-KDNP frakció is tette a dolgát. Politikai szempontból az egyik legfontosabb feladatunk és felelősségünk az volt, hogy egyben maradjon a táborunk és megmutassuk: mi vagyunk többen a városban.