Nem az mondták, Laci!

Nem az mondták, Laci!

Még a választási eredmények véglegesítése után is folytatódik az érdi baloldalon a másra mutogatás, a bűnbakkeresés. Pedig az elhíresült horngábori mondatot parafrazálva a választók egyértelműen NEM azt mondták, hogy jó az, ami itt Érden az elmúlt két és fél évben történt az önkormányzati választás óta. Sőt, bizony - megunva a sok felelősséghárítást és másra mutogatást-, pont „AZT” üzenték!

Azt állítja Csőzik egy posztjában, hogy Asztalos Éva indulása az oka annak, hogy Bősz Anett nem nyert egyéni mandátumot Pest Megye 1-es választókerületében. Ennek „bizonyítására” két számot idéz.

Asztalos Éva 1526 szavazatot kapott a választókerületben, míg a győztes Aradszki és a második helyen végzett Bősz közötti különbség 1521 szavazat. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy ha Asztalos nem indul, akkor Bősz megkapta volna mind az 1526 szavazatot és 5 szavazattal nyert volna.

Ez egy totális tévedés és ismét a tőle „megszokott” felelősség hárítás! A valóság az, hogy ha Asztalos nem indul, akkor Aradszki még nagyobb különbséggel nyert volna. Egyszerűbben: Asztalos szavazatai Aradszkitól hiányoznak.

Ugyanis Asztalos Éva azokat azoktól kapott szavazatot, akik nem szavaztak volna Bőszre, de a Fideszhez lazán kötődnek. Így – mivel volt a Fidesztől eltérő alternatíva – inkább a független jelöltre szavaztak egyéniben. Pártlistán viszont a Fideszre szavaztak.

Nézzük a számokat, hogy mire alapozzuk mindezt!

Érden az egyéni jelöltekre és a pártokra leadott szavazatok a következőképpen néznek ki:

Látható tehát, hogy Bősz 670 szavazattal többet kapott, mint az őt jelölő pártok listája. Mielőtt azt a téves következtetést vonnánk le, hogy személye népszerűbb, mint a jelölő pártok (már csak azért is, mert itt Érden alig ismerte valaki, mielőtt kampányolni kezdett volna), vizsgáljuk meg az ú.n. „taktikai szavazás” oldaláról is a kérdést. Ez főleg a kispártokra vonatkozik. Kutatások kimutatták, hogy az ő szavazóik másként szavaznak listán, mint az egyéni jelölt esetén.

Ezek a kutatások azt is kimutatták, hogy a Mi Hazánk szavazóinak egy része egyéniben hajlandóságot mutatott átszavazni a Fidesz egyéni jelöltjére. A Kutyapárt félhivatalos álláspontja pedig az volt, hogy nincs ellenükre, ha szavazóik egyéniben a baloldali jelöltre, míg listán a kutyapárti jelöltre voksolnak.

A Megoldás Mozgalom (Memo) esetén vélhetően kb. fele-fele arányban szavaztak a jobb- és baloldali jelöltre a taktikai megfontolást választó szavazóik, enyhén többen balra mint jobbra.

Az is látszik, hogy Érden 218 olyan szavazó volt, aki  – bár egyéniben szavazott – de nem szavazott pártlistán (pl. nemzetiségi listára voksolók).

Nézzük mindezt a számok nyelvén!

A Kutyapárt azon szavazói akik listán odaszavaztak, de egyéniben nem jelennek meg, vélhetően Bőszre szavaztak. Ez legalább 420 a 670-ből, amennyivel többet kapott Bősz a pártjánál.

Aradszki esetén a MiHazánk szavazatok közül legalább 238 átszavazóval számolhatunk. Tehát Aradszki legalább 800 szavazattal kapott kevesebbet a Fidesz listára szavazóktól. De ez nem a személyről szól!

Ha megnézzük azt, hogy  Asztalos kb. 825-el kapott többet, mint az „ötödik utas” NÉP pártlistán, akkor világosan látszik, hogy Asztalos Aradszki szavazóiból vitt el Érden 800-at.

Tehát nem igaz az, hogy Bősz vereségét Asztalos indulása okozta volna, sőt! Így a különbség kisebb. Ha Asztalos nem indul, akkor Aradszki nagyobb előnnyel nyert volna.

Látszik, hogy a baloldal még most, választás után sem tanulja meg a választási matematikát. Azt hitték, hogy 2+2=5, miközben kiderült, hogy a választói lélek ennél bonyolultabb. És az jött ki a matekból, hogy 2+2=3.

De persze, már megint nem ők a hibásak. Megint valaki más.

erdihirek.hu

Mégis lesz nagyberuházás Sóskúton!

Az elmúlt hetekben Sóskúttal kiemelt hírként foglalkoztak az országos híroldalak a tervezett akkumulátor üzem kapcsán. A szomszédos települések, Érd és Tárnok baloldali vezetése a szélsőjobbal összefogva akciózott, szervezett tüntetést. Ma Szijjártó Péter külügyminiszter fontos bejelentést tett, ami alapvetően befolyásolhatja a település jövőjét.

Mennetek kell!

„Sok minden korlátozható ma Érden: az átlátható működés, a közpénzek felhasználásának nyomon követése, a tisztességes és elfogulatlan tájékoztatás. A templom harangja speciel még nem.”

Aki ott volt és aki nem

A 2019 őszétől megváltozott önkormányzatban a helyi Fidesz-KDNP frakció is tette a dolgát. Politikai szempontból az egyik legfontosabb feladatunk és felelősségünk az volt, hogy egyben maradjon a táborunk és megmutassuk: mi vagyunk többen a városban.