Milyen adómentesség illeti a katásokat márciusban?

Néhány napja jelent meg az a kormányrendelet, amely a kisadózók (katások) széles körét mentesíti a tételes adó megfizetése alól márciusban.

Eddig a katásokra semmilyen mentesítési szabály nem vonatkozott a katafizetéssel kapcsolatban.

A mentesített tevékenységek körébe egyrészt azok tartoznak, melyek már egy korábbi kormányrendelet értelmében 2020 novembere óta lehetővé tették a szociális hozzájárulási adó vagy a kisvállalati adó alóli mentességet.

A március 6-án reggel megjelent rendelet azonban további tevékenységi köröket is bevon a mentességi körbe, ugyanakkor a katások csak 2021. március hónapban élhetnek a mentességgel a tételes adófizetés vonatkozásában.

A rendelet szövege alapján nem kötelező, hogy a mentesítésre feljogosító tevékenységet főtevékenységként végezzék.

Elegendő azt a feltételt teljesíteni, hogy az adott tevékenység tekintetében már 2021. február hónap során kisadózónak számított a vállalkozás.

Vagyis a NAV vélhetően akkor törli a március havi tételes adót, ha a kisadózó bejelentett, NAV által nyilvántartott tevékenységei között megtalálható az adott tevékenység.

A jelen rendelet szerinti mentesítés nem csökkenti a 12 millió forintos bevételi keretet, mely mellett a 40 százalékos kiegészítő adót nem kell megfizetni.

A mentesítésre feljogosító tevékenységek listája tehát a következő:

1. éttermi, mozgó vendéglátás (TEÁOR 5610) tevékenység,

2. rendezvényi étkeztetés (TEÁOR 5621) tevékenység,

3. italszolgáltatás (TEÁOR 5630) tevékenység,

4. filmvetítés (TEÁOR 5914) tevékenység,

5. konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése (TEÁOR 8230) tevékenység,

6. sport és szabadidős képzés (TEÁOR 8551) tevékenység,

7. előadó-művészet (TEÁOR 9001) tevékenység,

8. előadó-művészetet kiegészítő (TEÁOR 9002) tevékenység,

9. művészeti létesítmények működtetése (TEÁOR 9004) tevékenység,

10. múzeumi tevékenység (TEÁOR 9102),

11. növény-, állatkert, természetvédelmi terület működtetése (TEÁOR 9104) tevékenység,

12. sportlétesítmény működtetése (TEÁOR 9311) tevékenység,

13. sportegyesületi tevékenység (TEÁOR 9312),

14. testedzési szolgáltatás (TEÁOR 9313) tevékenység,

15. egyéb sporttevékenység (TEÁOR 9319),

16. vidámparki, szórakoztatóparki (TEÁOR 9321) tevékenység,

17. fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR 9604) tevékenység,

18. m.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység (TEÁOR 9329),

19. szállodai szolgáltatás (TEÁOR 5510) tevékenység,

20. üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR 5520) tevékenység,

21. kempingszolgáltatás (TEÁOR 5530) tevékenység,

22. egyéb szálláshely szolgáltatás (TEÁOR 5590) tevékenység,

23. utazásközvetítés (TEÁOR 7911) tevékenység,

24. utazásszervezés (TEÁOR 7912) tevékenység,

25. m.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás (TEÁOR 4939) tevékenység,

26. iparcikk jellegű bolti vegyes kiskereskedelem (TEÁOR 4719) tevékenység,

27. audio-, videoberendezés kiskereskedelme (TEÁOR 4743) tevékenység,

28. textil-kiskereskedelem (TEÁOR 4751) tevékenység,

29. villamos háztartási készülék kiskereskedelme (TEÁOR 4754) tevékenység,

30. bútor, világítási eszköz, egyéb háztartási cikk kiskereskedelme (TEÁOR 4759) tevékenység,

31. könyv-kiskereskedelem (TEÁOR 4761) tevékenység,

32. papír-, írószer-, irodaszer- és nyomtatvány-kiskereskedelem (TEÁOR 476203) tevékenység,

33. zene-, videofelvétel kiskereskedelme (TEÁOR 4763) tevékenység,

34. sportszer-kiskereskedelem (TEÁOR 4764) tevékenység,

35. játék-kiskereskedelem (TEÁOR 4765) tevékenység,

36. ruházati kiskereskedelem (TEÁOR 4771) tevékenység,

37. lábbeli-, bőráru-kiskereskedelem (TEÁOR 4772) tevékenység,

38. óra-, ékszer-kiskereskedelem (TEÁOR 4777) tevékenység,

39. egyéb m.n.s. új áru kiskereskedelme (TEÁOR 4778) tevékenység,

40. használtcikk bolti kiskereskedelme (TEÁOR 4779) tevékenység,

41. videokazetta, lemez kölcsönzése (TEÁOR 7722) tevékenység,

42. egyéb személyi használatú, háztartási cikk kölcsönzése (TEÁOR 7729) tevékenység,

43. egyéb foglalás (TEÁOR 7990) tevékenység,

44. szerencsejáték, fogadás (TEÁOR 9200) tevékenység, kivéve a totózó és lottózó,

45. szórakoztatóelektronikai cikk javítása (TEÁOR 9521) tevékenység,

46. lábbeli, egyéb bőráru javítása (TEÁOR 9523) tevékenység,

47. bútor, lakberendezési tárgy javítása (TEÁOR 9524) tevékenység,

48. óra-, ékszerjavítás (TEÁOR 9525) tevékenység,

49. egyéb személyi, háztartási cikk javítása (TEÁOR 9529) tevékenység,

50. fodrászat, szépségápolás (TEÁOR 9602) tevékenység,

51. m.n.s. egyéb személyi szolgáltatás (TEÁOR 9609) tevékenység,

52. virág-, koszorú- és dísznövény-kiskereskedelem (TEÁOR 477601) tevékenység,

53. oktatási intézményben működő vállalkozások esetén egyéb vendéglátás (TEÁOR 5629) tevékenység,

54. járművezetés-oktatás (TEÁOR 8553) tevékenység,

55. m.n.s. egyéb oktatás (TEÁOR 8559) tevékenység vagy

56. oktatást kiegészítő (TEÁOR 8560) tevékenység.

(forrás: adozona.hu)

Főoldalról ajánljuk

ARADSZKI ANDRÁS ÚJRA OTTHON

Közel öt hónap kórházi, illetve az ezt követő rehabilitációs kezelés után, Nagypéntek előtt két nappal gyógyultan térhetett vissza otthonába Érd országgyűlési képviselője, Aradszki András. Legyőzte a covid vírust.

ARADSZKI ANDRÁS ÚJRA OTTHON

Közel öt hónap kórházi, illetve az ezt követő rehabilitációs kezelés után, Nagypéntek előtt két nappal gyógyultan térhetett vissza otthonába Érd országgyűlési képviselője, Aradszki András. Legyőzte a covid vírust.

Mi lesz veled, Érdi Városliget?

Az Érdi Városliget egyre népszerűbb az érdiek körében. Minden héten több száz család látogat ki ide sportolni, kikapcsolódni. A baloldal a választási kampányban ádázul támadta a helyet, most pedig a hírek szerint már az üzemeltetési szerződést is felmondták. Pedig sorra jelennek meg a pályázatok, amelyek segítségével még szebbé, még otthonosabbá lehetne tenni a helyet.

Érd a sor végén az élhető magyar városok rangsorában

Magyarországon a Várnegyedben és a belvárosban a legjobb élni, míg a megyei jogú városok között Érd szerepelt a leggyengébben – derült ki az Otthon Centrum nemzetközi trendek alapján felállított rangsorából, amely a 20 ezer főnél népesebb városokat életminőség szempontjából listázta tavaly év végén.

Aradszki András jól lobbizott: Érd is kap a sporttámogatásból

Aradszki András országgyűlési képviselő hatékony közbenjárásnak köszönhetően az Érdi Városi Sportegyesület is részesülhet abból a több mint 2,1 milliárd forint rendkívüli támogatásból, amit a kormány biztosít 45 kiemelt vidéki sportegyesületnek a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak kompenzálására.