Magyarország történetének legnagyobb zöldmezős beruházását jelentették be a héten

A Fejér megyei Iváncsán a dél-koreai SK Innovation vállalat 681 milliárd forintos fejlesztéssel egy 2.500 munkahelyet létrehozó gyárat épít. Magyarországon 140 százalékkal emelkedtek, miközben világszerte 42 százalékot zuhantak a közvetlen külföldi befektetések 2020-ban az ENSZ szerint. Érdi beruházásokról semmi hír.

A jó hírt bejelentő Szijjártó Péter külgazdasági miniszter elmondta: az SK Innovation Dél-Korea legnagyobb energetikai, vegyipari vállalata és a világpiac egyik vezető cége az elektromos akkumulátorok gyártásának területén.

A cég első két tengerentúli gyára Komáromban működik, és a vállalat úgy döntött, hogy harmadik európai gyárát is Magyarországon építi fel, ahol elektromos autókba való akkumulátorokat fog gyártani.

A beruházás értéke 2,3 milliárd dollár, soha ekkora zöldmezős, első ütemű beruházás a modern magyar gazdaságtörténetben még nem történt, hangsúlyozta a miniszter.

A beruházás már idén, a harmadik negyedévben elkezdődik, mintegy 700 ezer négyzetméternyi terület érintett első lépésben. Egy ilyen hatalmas gyár megépítéséhez az infrastruktúra fejlesztése is szükséges. Ezért a kormány komoly közlekedési és energetikai infrastruktúra-fejlesztési programot hajt végre a dunaújvárosi járásban – jelezte a miniszter.

Kiemelte azt is: a gyár megjelenése a 2500 közvetlen munkahely mellett Iváncsán és az egész dunaújvárosi járásban az ott működő vállalkozások számára újabb beszállítási lehetőségeket teremt. Ami újabb munkahelyeket és a növekedés lehetőségét jelenti.

A világban szinte mindenhol csökken a beruházási kedv, nálunk nő.

Épp tegnap adott hírt arról a Makronóm, hogy egy új ENSZ-felmérés szerint egymást taposva menekülnek Magyarországra a nemzetközi befektetők. Magyarország ráadásul épp a jövő iparágában, az elektromos mobilitásban vált ezzel európai éllovassá, ami az újraiparosítási stratégia sikerét jelzi.

Az Innovációs és Tehnológiai Minisztérium államtitkára, György László ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a magyar kormány ás utat választott, mint a többiek.

“Azt mondtuk, hogy a beruházásokon keresztül kívánjuk megerősíteni a magyar munkahelyeket és azokat a cégeket támogatjuk, akik súlyos pénzeket költenek gépek, eszközök, technológia vásárlására, gyárüzemek építésére, hiszen a jövőbe fektetnek be.

A hazaiak mellett pedig támogatunk minden olyan vállalkozást, amely otthonának tekinti hazánkat és megélhetést nyújt a magyar munkavállalók száma.

Ennek hatására, miközben a világon 42 százalékkal csökkent a beruházási kedv, Magyarországra csaknem 2,5-szer annyi beruházási célú tőke áramlott 2020-ban, mint az azt megelőző évben.

Ez jó alap arra, hogy a világgazdaság újraindulásának győztesei legyünk.”

És mi a helyzet Érden?

Sajnos egyelőre nem tudunk arról beszámolni, hogy városunk polgármestere hasonló léptékű beruhásáról tárgyalna. Tavaly Érdre szeretett volna jönni a Lenovo, de a nem befektetőbarát városvezetés miatt inkább másik települést választott. Az előző városvezetés által Érdre hozott AVL beruházás is leállt. Az épületek ugyan elkészültek, de a tavalyi átadásból nem lett semmi. Ugyanis a városvezetés képtelen volt az erre a célre rendelkezésre álló pénzből kiépíteni a szükséges közműveket.

Bízunk benne, hogy nem lesz visszafordíthatatlan a befektetői bizalomvesztés Érd irányába jelenlegi vezetői miatt. Városunknak is szüksége van beruházásokra, a helyi gazdaság fejlesztésére, munkahelyek teremtésére!

Mint látható, a kormányon nem múlik. Soha nem látott mértékben kötnek magyar városok megállapodásokat a beruházókkal. Ha korábbi városvezetés maradt volna hivatalban, eddig már bizonyára Érdre – a kiváló adottságokkal rendelkező városba – is jöttek volna többen,

Már csak jelenlegi városvezetőink kellene felnőjjenek a feladathoz.

Főoldalról ajánljuk

Végre! Pest megye önálló régióként pályázhat forrásokra

Pest megye önálló régióvá válásával mintegy 140 milliárd forint fejlesztési forráshoz juthatnak a térség települései, köztük Érd is. A lehetőség uniós tagságunk kezdetétől élt volna, ha a baloldal, köztük érdi képviselői, nem akadályozták volna meg az erről szóló népszavazást. Ennek fényében nem csoda, hogy Csőzik László és a médiája egy árva betűt sem írt eddig erről a történelmi fejleményről.

Komoly kihívást jelent az ÉTH adósságainak törlesztése

Holtpontra jutott Érd hulladékszállító cége és a Fővárosi Közterület-fenntartó közötti gazdasági kapcsolat – ismerte el az érdi propagandamédiának adott interjúban a cég ügyvezetője. Aki ugyanakkor reméli, hogy Érd nem lesz Nápoly, amely az elmúlt évtizedben sokszor fuldokolt az utcán halomban álló, el nem szállított szemétben.

Lózungok helyett valódi cselekvés

Érd és térsége országgyűlési képviselője, dr. Aradszki András a súlyos covid-betegségét legyőzve immár ismét nagy energiával vesz részt a parlamenti munkában és képviseli az itt élők ügyeit. A felelős cselekvés jellemzi munkáját, amely az elmúlt 10 évben soha nem látott fejlődést és kormányzati támogatást tett lehetővé az egész térség számára.

3500 egyszülős és nagycsaládos nyaralását biztosítja a Mészáros Csoport

Kétszázmillió forint értékű jótékonysági felajánlásnak köszönhetően idén nyáron is mintegy 3500, nehéz helyzetben élő egyszülős és nagycsaládos nyaralhat július elsejétől augusztus végéig a Mészáros Csoport jóvoltából. A családok félpanziós ellátás mellett a Hunguest Hotels gyulai szállodájában és a Balatontourist kempingjeiben üdülhetnek.

Már ottalvósak is lehetnek az Erzsébet-táborok

Tavaly a koronavírus-járvány miatt csak a napközis táborokban vehettek részt a gyerekek, idén viszont az oltás tömegessé válásának köszönhetően az ottalvós táborok is biztonságosan megszervezhetők. Június 20-tól augusztus végéig Zánkán, augusztusban pedig Fonyódligeten is várják a gyerekeket.

Aradszki András jól lobbizott: Érd is kap a sporttámogatásból

Aradszki András országgyűlési képviselő hatékony közbenjárásnak köszönhetően az Érdi Városi Sportegyesület is részesülhet abból a több mint 2,1 milliárd forint rendkívüli támogatásból, amit a kormány biztosít 45 kiemelt vidéki sportegyesületnek a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak kompenzálására.