Magyarország 2010 óta közel kétszeresére javította a megújuló részarányt a közlekedésben

Magyarország 2010 óta közel kétszeresére javította a megújuló részarányt a közlekedésben

Az Eurostat friss adatközlése szerint Magyarország az uniós átlag felett, a régióban a legjobban teljesít a közlekedésben használt megújuló energiaforrások részarányában. A kimagasló eredményt tovább javítja a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv, amely több intézkedéssel is ösztönzi az elektromos mobilitás elterjesztését.

A közlekedési energiafelhasználás 11,6 százalékát tették ki a megújuló energiaforrások 2020-ban Magyarországon az Eurostat napokban publikált összegzése szerint. Ezzel hazánk nemcsak a 10 százalékos célt, hanem az EU 10,2 százalékos átlagát is felülmúlja. Néhány észak-európai országé és Benelux-államé után a hatodik legerősebb mutató a kontinensen a magyar, amely az osztrák adatot is előzve az első a régióban.

Kiemelt célkitűzések között szerepel a klímasemlegesség elérése. A közlekedés zöldítésére fokozott figyelmet kell fordítani, hiszen az üvegházhatású gázkibocsátás mintegy ötödéért az ágazat, ezen belül 98 százalékban a közúti forgalom felel.

A szektor leginkább a tisztább üzemanyag-felhasználással, első helyen a villamos energia térnyerésével válhat klímabarátabbá, ezért is támogatta a kormány az elmúlt években összesen csaknem 20 milliárd forinttal egyebek mellett az elektromos személygépjárművek vásárlását.

Az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését segítő programban az igénylők 97 százaléka nyert el összesen közel 736 millió forintot közel 6900 e-bicikli megvételéhez.

Emellett várhatóan 800 elektromos rásegítésű teherszállító kerékpár találhat gazdára abból a 400 millió forintos támogatási keretből, amelyre egyéni vállalkozók, gazdasági társaságok, civil szervezetek, egyesületek, egyházi szervezetek és önkormányzatok pályázhatnak.

A tiszta és csendes járművek beszerzésében nemcsak a családokat és vállalkozásokat, hanem a településeket is segítik. A Zöld Busz Program tíz év alatt 36 milliárd forintot biztosít elektromos autóbuszok forgalomba állításához a 25 ezer főt meghaladó lélekszámú településeken.

A közlekedés zöldítésében is példát mutat az állami közúti közösségi közlekedési szolgáltató. A Volánbusz a Zöld Busz Programban száz elektromos autóbusz beszerzésének támogatására nyújtott be sikeres pályázatot.

2022 elejétől zajlik a próbaüzeme azoknak a Mercedes-Benz eCitaro típusú járműveknek, amelyekből negyven a budapesti agglomerációban jár majd. A további hatvan darabra pedig folyamatban van a közbeszerzési eljárás. A tervek szerint az idei év végéig a Volánbusz járműállományának négy százaléka lesz elektromos vagy CNG hajtású.

erdihirek.hu

Mennetek kell!

„Sok minden korlátozható ma Érden: az átlátható működés, a közpénzek felhasználásának nyomon követése, a tisztességes és elfogulatlan tájékoztatás. A templom harangja speciel még nem.”

Aki ott volt és aki nem

A 2019 őszétől megváltozott önkormányzatban a helyi Fidesz-KDNP frakció is tette a dolgát. Politikai szempontból az egyik legfontosabb feladatunk és felelősségünk az volt, hogy egyben maradjon a táborunk és megmutassuk: mi vagyunk többen a városban.