Lesz-e felsőoktatás az Elvira Majorban?

Hatezer milliárdos gazdasági csomagot készített elő a kormány. Ebből ezerötszáz milliárdot fektetnek be az egyetemekbe. Az Elvira major is a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem része lesz. Kérdés, hogy az érdi városvezetés tud-e élni a lehetőséggel vagy csak másra mutogatás lesz megint belőle?

Egy hatezer milliárdos újjáépítési csomagról döntött a kormány. Ezzel már a vakcina utáni újraindítás szakaszát is elkezdték tervezni. Az egyetemek lesznek a legnagyobb győztesei a gazdaság újraindításának.

Kilenc terület között osztotta szét a magyar kormány az unióval együttműködve a rendelkezésre álló forrásokat. Ebből a legfontosabbként a felsőoktatást emelte ki ma Orbán Viktor mininiszterelnök.

A kormányfő reményei szerint a következő évek magyar lokomotívja a tudomány, a kutatás és a felsőoktatás lesz. A következő években olyan egyetemfejlesztési program indul, amire még nem volt példa Magyarország történetében: több, mint ezerötszáz milliárd forintot fognak befektetni az egyetemekbe.

Példátlanul nagy forrásról van szó, az összeg négyszer akkora, mint amennyi uniós támogatásként felsőoktatásra és kutatásra érkezett az unió előző költségvetési időszakában.

Az 1509 milliárd forintot az egyetemekre, az egyetem környéki innovációs ökoszisztéma építésére, valamint az egyetem és a technikumi rendszer közötti átmenet erősítésére fordítják.

A pénzből 

  • 955 milliárdot az egyetemek infrastruktúra- és főleg eszközfejlesztésére szeretnének fordítani, 
  • 382 milliárdot szánnak az egyetem környéki innovációs ügyek finanszírozására, a tudományos park koncepcióra, 
  • 172 milliárdot a szakképzési rendszernek az egyetemekkel összefüggő fejlesztésére, azon belül tartalom- és eszközfejlesztésre.

A támogatástól a kormány azt várja, hogy a felsőoktatás megfelelően támogassa szakemberekkel a magyar gazdaságot, a magyar közösség érdekeit, és néhány egyetem bekerüljön a világ száz legjobb felsőoktatási intézménye közé.    

A gazdasági akciótervben szereplő tételek közül tehát a legnagyobb nyertes a felsőoktatás lesz.

Kérdés, hogy e program kereteiben megvalósulhat-e az a régi álom, hogy Érden is legyen felsőoktatás?

Ismert, hogy februártól az Elvira major is a a Szent István Egyetem átalakulásával létrejövő Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem része lesz. A célkitűzések szerint az egyetem Európa legjobb agráregyetemei közé szeretne tartozni.

A korábbi városvezetés erre a ciklusra tervként fogalmazta meg, hogy létrejöjjön Érden is egy felsőoktatási kar. Ezt most meg is lehetne valósítani, hisz soha vissza nem térő alkalom nyílik erre.

Ha városvezetőink képesek lesznek együttműködni a kormánnyal és a létrejövő új egyetemmel, akkor van egy minimális esélye annak, hogy nem bénázzák el ezt a lehetőséget is. Csak annyit kellene, hogy egy pár napra abbahagyják a permanens választási kampányt a kormányzat ellen és dolgozzanak a városért.

Reménykedjünk.

Főoldalról ajánljuk

T. Mészáros András: A politikai hazugságok árát az érdiek fizetik meg

A város baloldali politikai többsége megszavazta Érd idei költségvetését. Ahogy Csőzik László fogalmazott, „gúzsba kötve táncol a város” 2023-ban. A közgyűlés Fidesz-frakciója nemmel szavazott a költségvetési rendeletre. Ennek okairól kérdeztük T. Mészáros András frakcióvezetőt, a város korábbi polgármesterét.

A BEZÁRÁSOKRA SZAVAZNÁNAK CSŐZIKÉK – AZ ÉRDI FIDESZ 2,4 MILLIÁRD FORINTOS REZSIMENTŐ CSOMAGOT TETT AZ ASZTALRA

Sport-és kulturális intézmények bezárására tesz javaslatot a holnapi közgyűlésen Csőzik László és baloldali csapata. A testületben kisebbségben lévő érdi Fidesz ezzel szemben olyan, közel egy milliárd forintos takarékossági csomagot javasol, amelynek elfogadása esetén elkerülhetőek lennének a bezárások. Közben a kormány 42 millió forintot szavazott meg Érdnek az Érd Aréna nyitva tartására.

Városi rendezvényekre idén is sok pénze lesz a városnak

Miközben évek óta siránkozik a városvezetés, hogy szinte semmire nincs pénze az önkormányzatnak, azért a jó kis szelfi lehetőségeket biztosító rendezvényekre két kézzel szórja a pénzt. Mivel a hivatalos tájékoztatás nem árulja el, hogy mindez mibe kerül és ki fizeti, ezért utánajártunk.

Lesz-e elég hitünk?

„Ezt a fajtát nem lehet másképp kiűzni, csak imádsággal és böjttel” – mondja Jézus apostolainak a holdkóros ember meggyógyítása után (Mk 17,21).