Egy kisfiút babzsákkal fejbe dobott, egy kislány száját celluxszal leragasztotta, és a gyerekeket kirángatta az ágyból egy nevelő az egyik érdi bölcsődében.
A kisfiú anyukáját csak napokkal később tájékoztatták, a gyermekéről készült képeket a mai napig nem kapta meg, és szerinte a nyomozás is lassan halad. Az önkormányzat szerint azonnali hatállyal felmondtak a nevelőnek, a szülő szerint viszont az iratokban közös megegyezés szerepel. Korábban már volt rá példa, hogy a városvezetés bagatellizálni próbálta egy bántalmazó ügyét, akit a polgármester még kávézni is meghívott.
CELLUX A SZÁJRA
A bántalmazott kisfiú édesanyja a sajtónak elmondta, hogy az intézménybe járó kislányt nem az első alkalommal bántalmazta a nevelő, aki egyébként csoportvezető is volt. A többi gyermeket is bántotta, az egyik dadus pedig vallomásában hangsúlyozta, hogy a nevelő a kisgyermekeket a kiságyból többször kirángatta – ez köztudott tény volt, tette hozzá az anyuka. A bántalmazásokat a rendőrségi iratok alapján a többi nevelő és a dadus is látta, a kislányt (akinek száját többször leragasztotta, fejét is körbetekerte celluxszal) heteken át szenvedett ettől. Az ügyet csak a kisfia bántalmazása után jelentették az intézményvezetőnek, méghozzá csak a negyedik eset után, hétfőn – áll az anyuka elmondása szerint a rendőrségi tanúvallomásokban.
A vizsgálatok során az is kiderült, hogy ugyanez a dolgozó egy másik alkalommal celluxot ragasztott egy kislány szájára, amit egy másik gondozó rögtön eltávolított.
SZABAD ELTÁVOZÁS?
Az érdi önkormányzat állítása szerint a tettet elkövető gondozó közalkalmazotti jogviszonyát azonnali hatállyal megszüntették. Az anyuka állítására szerint viszont közös megegyezéssel távozhatott a nevelő, és az iratokban is közös megegyezés áll. A szülő szerint az is kiderült korábban, hogy az ügyben az intézményvezető munkajogászhoz is fordult. Egy munkajogász nem javasolna közös megegyezést – mondta az anyuka. Érdemes tudni, hogy azonnali felmondással általában akkor küldik el a munkavállalót, ha valamilyen súlyos kötelezettségszegés, gondatlanság történik, vagy a munkavállaló olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. A közös megegyezés viszont a munkaadó és a munkavállaló közös akaratát tükrözi, és nem feltételezi, hogy a munkavállaló részéről súlyos kötelezettségszegés történt volna.
KEDÉLYESKEDŐ POLGÁRMESTER
Néhány évvel ezelőtt egy óvodai eset borzolta a kedélyeket Érden. Az érdi Szivárvány Óvoda Meseház Tagóvodájában történt az atrocitás, amikor egyik nap az új játszóudvarra kísérték ki a gondozók a gyerekeket. Ekkor a szomszédban lakó fiatalember a ház teraszán anyaszült meztelenül, széttett lábakkal és kezekkel, kézfejeit ökölbe szorítva, középső ujjait az ég felé mutatva ordibált az óvodás csoportnak. Miután értesítették a botrányos esetről, Csőzik László polgármester ahelyett, hogy feljelentést tett volna, az irodájában fogadta a férfit. A megbeszélés kávézással és kedélyes hangulatban telt, amelyen Csőzik László csupán annyit kért a korábban gyerekek előtt meztelenül trágárkodó férfitől, hogy többet ne csináljon ilyet.