Kifakadt az Érd edzője: Vérlázító, szégyellem magam

Hazai pályán szenvedett súlyos vereséget az Érd női kézilabda csapata a Mosonmagyaróvár együttesével szemben.

A bajnokság nyolcadik fordulójából elhalasztott mérkőzését pótolta ma a két együttes. A korábban egymás után hatszoros bronzérmes Érd súlyos, kilencgólos vereséget szenvedett hazai pályán.

A 26:35-re végződött találkozó utáni sajtótájékoztatón az Érd edzője, Horváth Roland ingerülten nyilatkozott a sajtó jelenlévő képviselőinek.

VÉRLÁZÍTÓNAK ÉRZEM EZT AZ EGÉSZET

fakadt ki a tréner, utalva ezzel a hazai csapat játékosainak hozzáállására.

NEM TUDOM, HÁNYAN TUDNAK MOST BELENÉZNI A TÜKÖRBE

Horváth szerint új módszert kell keresnie, mert “a liberális nevelés nem jó”. A vezetőedző úgy fogalmazott: szégyelli magát.

Az Érd, amely másfél évvel ezelőtt még a bajnokság élvonalában küzdött, a Mosonmagyaróvár ellen eddig játszott 11 mérkőzésből tízet megnyert és csak egyszer kapott ki. A mai a második vereség. A csapat jelenleg azért küzd, hogy elkerüljön a kiesési zóna közeléből. Legközelebb a Kisvárda otthonába látogat az Érd január 30-án.

fotó: sport365.hu

Főoldalról ajánljuk

A családok már mernek eggyel több gyermeket vállalni

Korábbi felmérések szerint a házaspárok eggyel több gyermeket szerettek volna, mint amennyit végül vállaltak. Ahogy a családtámogatási rendszer javított az életminőségen, a családok ma már mernek eggyel több gyermeket vállalni – a mintegy kétmillió magyar kiskorú egyharmada, 700 ezer gyermek nagycsaládban él – mondja a Mandinernek adott nagyinterjújában a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke, Kardosné Gyurkó Katalin.

Asztalos Éva: „Nem stílusom más embert porba tiporni”

Dr. Asztalos Éva önkormányzati képviselő sokáig a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíció érdi elnökeként politizált. Sokakat meglepett, amikor tavaly kilépett a pártból. Ennek okairól is kérdeztük őt, de először arra voltunk kíváncsiak, miért nem vesz részt a baloldal előválasztási kampányában, miért függetlenként indul a jövő évi országgyűlési választáson?

3500 egyszülős és nagycsaládos nyaralását biztosítja a Mészáros Csoport

Kétszázmillió forint értékű jótékonysági felajánlásnak köszönhetően idén nyáron is mintegy 3500, nehéz helyzetben élő egyszülős és nagycsaládos nyaralhat július elsejétől augusztus végéig a Mészáros Csoport jóvoltából. A családok félpanziós ellátás mellett a Hunguest Hotels gyulai szállodájában és a Balatontourist kempingjeiben üdülhetnek.

Már ottalvósak is lehetnek az Erzsébet-táborok

Tavaly a koronavírus-járvány miatt csak a napközis táborokban vehettek részt a gyerekek, idén viszont az oltás tömegessé válásának köszönhetően az ottalvós táborok is biztonságosan megszervezhetők. Június 20-tól augusztus végéig Zánkán, augusztusban pedig Fonyódligeten is várják a gyerekeket.

Aradszki András jól lobbizott: Érd is kap a sporttámogatásból

Aradszki András országgyűlési képviselő hatékony közbenjárásnak köszönhetően az Érdi Városi Sportegyesület is részesülhet abból a több mint 2,1 milliárd forint rendkívüli támogatásból, amit a kormány biztosít 45 kiemelt vidéki sportegyesületnek a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak kompenzálására.