Kiderült, mennyi a ponthatár az érdi középiskolákban

Kiderült, mennyi a ponthatár az érdi középiskolákban

Február 23-án kezdődik a középiskolai felvételik szóbelije és tart csaknem három héten át, néhány intézmény azonban, köztük az érdi VMG és a Gárdonyi is már közölte, hány ponttól szóbelizhet valaki.

A szóbeliztetés a népszerű középiskolák egy részének szokása, a cél vele az, hogy a legjobb tanulmányi és felvételi eredményű diákokkal kezdhessék az új tanévet.

Számos középiskola csak a következő napokban hozza nyilvánosságra, a jelentkezőknek hány pontot kellett elérniük ahhoz, hogy részt vehessenek a szóbelin. Néhány gimnázium azonban már döntött. Az érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnáziumba az emelt óraszámú angol és német tagozatra jelentkező diákok közül például azokat hívják be az elbeszélgetésre, akik legalább 80 pontot gyűjtöttek általános iskolai jegyeikkel és a központi írásbeli eredményével. A sportosztályba jelentkezőknél ezt a határt 70 pontnál húzták meg.

Az érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban a nyolcadikosoknak legalább 100 pontot kellett elérniük a központi írásbeli dolgozattal, illetve az általános iskolai – 7. év végi és 8. félévi – eredményekkel ahhoz, hogy szóban is bizonyíthassanak. Az intézmény nyolc évfolyamos képzést is kínál: a negyedikeseknek legalább 70 pontot kellett szerezniük az írásbelin ahhoz, hogy a szóbelire behívják őket, viszont a végső sorrend felállításánál náluk is figyelembe veszik a korábbi tanulmányi eredményeket is.

Az alábbi iskolák döntöttek a ponthatárról:

  • Érd, Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium, emelt óraszámú angol és német tagozat 80 pont, sportosztály 70 pont
  • Érd, Vörösmarty Mihály Gimnázium 100 pont, 8 évfolyamosra jelentkezők esetében 70 pont
  • Budapest, Alternatív Közgazdasági Gimnázium 113 pont
  • Budapest, Városmajori Gimnázium: 96 pont matematika-, 90 pont magyar tagozaton.

Az Oktatási Hivatal weboldalán egy kereső segítségével további információkat lehet találni.

(forrás: Eduline.hu)

erdihirek.hu

Mégis lesz nagyberuházás Sóskúton!

Az elmúlt hetekben Sóskúttal kiemelt hírként foglalkoztak az országos híroldalak a tervezett akkumulátor üzem kapcsán. A szomszédos települések, Érd és Tárnok baloldali vezetése a szélsőjobbal összefogva akciózott, szervezett tüntetést. Ma Szijjártó Péter külügyminiszter fontos bejelentést tett, ami alapvetően befolyásolhatja a település jövőjét.

Mennetek kell!

„Sok minden korlátozható ma Érden: az átlátható működés, a közpénzek felhasználásának nyomon követése, a tisztességes és elfogulatlan tájékoztatás. A templom harangja speciel még nem.”

Aki ott volt és aki nem

A 2019 őszétől megváltozott önkormányzatban a helyi Fidesz-KDNP frakció is tette a dolgát. Politikai szempontból az egyik legfontosabb feladatunk és felelősségünk az volt, hogy egyben maradjon a táborunk és megmutassuk: mi vagyunk többen a városban.