Karácsonyi jó hír: Érd 211 millió forint támogatást kap a magyar kormánytól

December 24-én jelent meg az a kormányhatározat, amely szerint Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 211.664.000 Ft pénzügyi támogatást kapott a központi költségvetésből. Városunkon kívül közel 80 önkormányzat kapott támogatást, függetlenül attól, hogy kormánypárti vagy ellenzéki vezetésű.

Nem lett igazuk azoknak, akik az elmúlt hetekben azt harsogták, hogy a kormány kivérezteti az önkormányzatokat. A kormány az embereknél, a gazdaságot életben tartó mikro- és kisvállalkozásoknál hagyott több száz milliárd forintot, hogy a válságot könnyebben tudják átvészelni.

A kormány az önkormányzatok csökkenő bevételeinek ellentételezésére a december 24-én megjelent kormányhatározatában ennél jóval több pénzt, több százmilliárdot juttat támogatásként az önkormányzatoknak és a gazdaságnak.

Érd ebből a keretből 211.664.000 Ft-ot kap. Ismert, hogy városunk polgármestere, Csőzik László és a többségi frakcióvezető Lengyel Péter az utóbbi napokban többször azzal hencegett, hogy nem is kell Érdnek a kormány pénzügyi támogatása. Érd szerintük képes volt idén támogatás nélkül is egyensúlyban tartani a kiadásokat és a bevételeket.

A kormányzat azonban talán jobban átlátja Érd pénzügyi helyzetet és – mintegy biztonsági tartalékként a jövő évre-, támogatásként juttatja ezt az összeget.

Ismert, hogy idén is a kormány által adott 700 millió forintos támogatás tette lehetővé, hogy útfelújítás legyen Érden. A most kapott támogatás lehetővé teszi, hogy jövőre se legyen kifogás: Érd útjai közül minél több megújulhasson. Ennek immár nincs pénzügyi akadálya!

A 24.hu balliberális propagandalap állításával szemben a 80 támogatott önkormányzat között nagyon sok ellenzéki vezetésű önkormányzatot találhatunk. Példaként kiemelhetjuk Salgótarjánt, amely már második ciklus óta ellenzéki vezetésű és most 400 millió  Ft-ot kapott működésre. Eger szintén ellenzéki vezetésű önkormányzata 600 millió forintot, Miskolc ellenzéki többségű önkormányzata 700 millió forintot kapott.

Lehet, hogy ha városunk polgármestere a pártpolitikai céljait mellőzve inkább az együttműködésre törekedne a kormánnyal, akkor mi is nagyobb összegnek örülhetnénk. Ha a város dolgaival foglalkozna a baloldal országgyűlési választási kampánya helyett, akkor több szakmaisággal, nagyobb támogatást is kaphatott volna Érd.

Az már csak hab a tortán, hogy a közlekedésfejlesztési támogatások keretét is megnövelte a kormány. A baloldali városvezetés több milliárd forint értékű útépítési és csomópont építési pályázatot vett át az előző városvezetéstől. Egy éve semmit nem csináltak vele, arra hivatkozva, hogy nem elég rá a pénz. Reméljük, ez többé nem lesz kifogás: a kormány mai határozatával megemelték a kereteket is!

Már csak egy kérdés marad: hogyan lehet, hogy a város hivatalos médiája csak a 24.hu propagandaoldal cikkét szemlézi és hogyan lehet, hogy a polgármester nem tud arról, hogy Érd támogatást kapott? Vagy tud róla, de elhallgatja?

Áldott Karácsonyt, Érd!

Főoldalról ajánljuk

Végre! Pest megye önálló régióként pályázhat forrásokra

Pest megye önálló régióvá válásával mintegy 140 milliárd forint fejlesztési forráshoz juthatnak a térség települései, köztük Érd is. A lehetőség uniós tagságunk kezdetétől élt volna, ha a baloldal, köztük érdi képviselői, nem akadályozták volna meg az erről szóló népszavazást. Ennek fényében nem csoda, hogy Csőzik László és a médiája egy árva betűt sem írt eddig erről a történelmi fejleményről.

Komoly kihívást jelent az ÉTH adósságainak törlesztése

Holtpontra jutott Érd hulladékszállító cége és a Fővárosi Közterület-fenntartó közötti gazdasági kapcsolat – ismerte el az érdi propagandamédiának adott interjúban a cég ügyvezetője. Aki ugyanakkor reméli, hogy Érd nem lesz Nápoly, amely az elmúlt évtizedben sokszor fuldokolt az utcán halomban álló, el nem szállított szemétben.

Lózungok helyett valódi cselekvés

Érd és térsége országgyűlési képviselője, dr. Aradszki András a súlyos covid-betegségét legyőzve immár ismét nagy energiával vesz részt a parlamenti munkában és képviseli az itt élők ügyeit. A felelős cselekvés jellemzi munkáját, amely az elmúlt 10 évben soha nem látott fejlődést és kormányzati támogatást tett lehetővé az egész térség számára.

3500 egyszülős és nagycsaládos nyaralását biztosítja a Mészáros Csoport

Kétszázmillió forint értékű jótékonysági felajánlásnak köszönhetően idén nyáron is mintegy 3500, nehéz helyzetben élő egyszülős és nagycsaládos nyaralhat július elsejétől augusztus végéig a Mészáros Csoport jóvoltából. A családok félpanziós ellátás mellett a Hunguest Hotels gyulai szállodájában és a Balatontourist kempingjeiben üdülhetnek.

Már ottalvósak is lehetnek az Erzsébet-táborok

Tavaly a koronavírus-járvány miatt csak a napközis táborokban vehettek részt a gyerekek, idén viszont az oltás tömegessé válásának köszönhetően az ottalvós táborok is biztonságosan megszervezhetők. Június 20-tól augusztus végéig Zánkán, augusztusban pedig Fonyódligeten is várják a gyerekeket.

Aradszki András jól lobbizott: Érd is kap a sporttámogatásból

Aradszki András országgyűlési képviselő hatékony közbenjárásnak köszönhetően az Érdi Városi Sportegyesület is részesülhet abból a több mint 2,1 milliárd forint rendkívüli támogatásból, amit a kormány biztosít 45 kiemelt vidéki sportegyesületnek a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak kompenzálására.