Kamuzásból jeles, városvezetésből elégtelen

Kamuzásból jeles, városvezetésből elégtelen

Csőzik László polgármester vitatható adatkezelési technikákkal kiválaszt ötven embert, hogy 72 ezer érdi nevében beszéljen kamu kérdésekről, de olyan ügyekben, amelyek tényleg az itt élők hétköznapjait érinti, nem konzultál az érintettekkel.

Nemrég jelent meg Érd önkormányzatának hivatalos közösségi oldalán egy hír, miszerint május 23-től jelentős változások várhatóak a Túr utcai Érdligeti Általános Iskolát övező utak forgalmi rendjében.

A városvezetés felkészültségét jellemzi, hogy a közzétett szövegben ”Tesz” utca szerepelt, márpedig Érd közigazgatási területén nincs ilyen utca, kár, hogy Szűcs Gábor alpolgármester és Csőzik László polgármester ezzel nincs tisztában.

Ám ennél fontosabb az, amiről a hírt kísérő kommentek számolnak be, tudniillik, hogy az érintett ott élő érdiekkel senki nem egyeztette a változtatást. Aminek következtében, miután észlelték a dilettáns döntés helytelenségét, leállították az egész folyamatot és „újraterveznek”.

Hát persze! Hiszen

nem volt lakossági fórum, hiába ígérték

2019 őszén, a választási kampányban, hogy „Érd rólatok szól”. Lárifári! – ahogy Csőzik főnöke, Gyurcsány Ferenc mondaná. Pedig idő lett volna rá: a tanévből egy hónap sincs hátra, tehát az egyeztetést a nyár folyamán le lehetett volna bonyolítani, és az így konszenzussal meghozott intézkedést a szeptemberi iskolakezdésre bevezetni. Ráadásul nem volt a hivatalban egy közlekedési szakember se, aki jelezte volna, hogy valami nem stimmel. A jegyző sem tett észrevételt.

A városvezetés teljes alkalmatlanságát mutatja, hogy miközben jelentős, sokakat érintő változást terveznek, nem vizsgálják meg az érintett ott lakók igényét, őket meg sem kérdezik.

Persze a vetítés azért megy, ahhoz értenek a leginkább.

Kamu kérdésekről tart „közösségi gyűlést” a városvezetés erősen vitatható adatkezelési gyakorlat alapján. A város 72 ezer lakója közül 50 főt (!) választottak ki, hogy „döntsenek” olyan kérdésekben, mint hogy virágzó-e a kertváros, megtelt-e már Érd, hogyan közlekedjünk autó nélkül, van-e elég park Érden és hogy milyen cégek telepedjenek le Érden. Az 50 „kiválasztott” között azonban nem egy olyan van, aki semmiféle felhatalmazást nem adott a városvezetésnek arra, hogy az adatait ilyen, vagy bármilyen más, a hivatalos ügyektől eltérő módon kezelje.

Kukában a kampányígéretek

Csőzik és csapata két és fél éve arra kapott felhatalmazást a választóktól, hogy fejlessze, építse Érdet. Kampányígéreteit jelentős részét – az „Érd holnaptól rólatok szól” szlogennel együtt – azóta szemrebbenés nélkül hajította a kukába a polgármester. Az olyan, valóban az érdieket érintő ügyekben, mint a Túr utca környékének közlekedése, kihagyja az érintetteket, kudarcot vall és visszavonul. Most ott tartunk, hogy tanácstalanul széttárja a karját és 50 érditől kér segítséget, így próbálva időt nyerni a következő választási kampányig, amikor újra lehazudhatja a csillagokat az égről.

Tényleg van, aki még bedől ennek az amatőr szemfényvesztőnek?

erdihirek.hu

Mennetek kell!

„Sok minden korlátozható ma Érden: az átlátható működés, a közpénzek felhasználásának nyomon követése, a tisztességes és elfogulatlan tájékoztatás. A templom harangja speciel még nem.”

Aki ott volt és aki nem

A 2019 őszétől megváltozott önkormányzatban a helyi Fidesz-KDNP frakció is tette a dolgát. Politikai szempontból az egyik legfontosabb feladatunk és felelősségünk az volt, hogy egyben maradjon a táborunk és megmutassuk: mi vagyunk többen a városban.