Érdnek három uszodája is van, ebből kettőt két éve zárva tart a városvezetés. Csőzik Lászlóék azt állították, hogy drága az üzemeltetésük, mára azonban kiderült: ez nem így van. Csupán kicsinyes politikai bosszúból zárták be, némi üzleti érdekkel fűszerezve.
2022 őszén, a DK-s Csőzik László és Bősz Anett számára elbukott országgyűlési választás után az érdi önkormányzati médiában azt harsogták: baj van, óriási lett az energiaszámla, azonnal be kell zárni az önkormányzati létesítményeket.
Több mint három milliárd forintos gázszámláról beszélt a polgármester, ezzel járta körbe az országos sajtót is.
A helyi fideszeseknek sikerült megakadályozniuk, hogy ennek a tombolásnak az Érd Aréna és a kulturális intézmények is az áldozatává váljanak. Sajnos a többség ennek ürügyén felszámolta a nagy múltú Városfejlesztési céget is (mint később kiderült, érdemi megtakarítás nélkül).
De Csőzikék itt nem állta meg: bezárták az érdiek által kedvelt Gárdonyi Tanuszodát is. A Parkvárosi Nevelési Centrumhoz tartozó uszoda esetén pedig a próbaüzem után leengedték a medence vizét. Elterjedt a hír, hogy a bezárás valódi oka az lehetett, hogy a városvezetés nem tudta az állami pénzből épített sportlétesítmény üzemeltetését egy haveri vállalkozónak átjátszani.
Az tény, hogy a kormány több száz millió forint támogatást adott az uszodák nyitva tartására az önkormányzatoknak. Az is tény, hogy az érdi önkormányzat külön kapott több száz millió forint támogatást a kormánytól az energiaszámlák kifizetésére.
Csőzik László ennek ellenére több éven keresztül megengedte magának azt is, hogy még az önkormányzati képviselők elől is eltitkolja, valójában mennyi is az önkormányzat és intézményeinek energiaszámlája. Törvényi kötelezettségét megszegve másfél évig nem válaszolt a képviselőknek a konkrét adatkérésre.
Mint utólag kiderült, jó oka volt erre. Ugyanis idén év elején nyilvánosan, a Közgyűlésen vallotta be, hogy nem mondott igazat, amikor az energiaköltségekről beszélt.
A polgármester bevallotta, hogy volt ugyan némi emelkedés az gázárakban, de arra a kormány által nyújtott támogatások összege bőven elegendő volt.
Nagy kérdés akkor, hogy ha ez így van, miért tart még mindig zárva a Gárdonyi Tanuszoda és miért nem nyitott még meg a Parkvárosi Uszoda?
A válasz egyszerű: Csőzik és a baloldali közgyűlési többség szándékosan, politikai érdekből vonja meg az érdiektől ezeket a közszolgáltatásokat.
Világosan látszik, hogy változás kell az önkormányzat vezetésében ahhoz, hogy a már elkészült létesítmények ismét megnyissák kapuikat és az érdiek végre használhassák azokat!
Takács Éva
Fenyves Parkvárosi lakos