Holnap indul a házasság hete

Hazánkban tizennegyedik alkalommal – idén a járványhelyzet miatt rendhagyó módon – rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. Most elsősorban online előadásokkal és beszélgetésekkel, párkapcsolat-építő játékkal, szerelmes kalandtúrákkal, szentmisékkel várják a szervezők az érdeklődőket. Az Érdi Hírek holnaptól egy héten át egy-egy érdi házaspárral közösen ünnepeli a házasság hetét.

Közel két évtizede Angliából indult el ez a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet.

A házasság hetét – amelyhez hazai és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség csatlakozott, kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt – mára 4 kontinens 21 országában ünneplik.

Hazánkban az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételével.

A Házasság Hete Szervezőbizottsága által koordinált központi programok fővédnöke 2013 óta Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

A házasság hete olyan széles körű összefogásra törekszik, mely gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság örökkévaló értékét – olvasható a programsorozat hivatalos honlapján.

Bátorít minden olyan helyi kezdeményezést, amely hidat épít az adott közösség környezetében élő házaspárok és családok felé, amely segíti életüket, boldogulásukat. Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről.

Igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat, valamint a teljes helyreállás reményét ébren tartani azokban, akiknek a kapcsolata válságban van, illetve valamilyen ok miatt megszakadt.

Kiemelt kép: Pálúr Kornélia magyar–angol szakos tanár és Pálúr János orgonaművész, kántor

Főoldalról ajánljuk

A családok már mernek eggyel több gyermeket vállalni

Korábbi felmérések szerint a házaspárok eggyel több gyermeket szerettek volna, mint amennyit végül vállaltak. Ahogy a családtámogatási rendszer javított az életminőségen, a családok ma már mernek eggyel több gyermeket vállalni – a mintegy kétmillió magyar kiskorú egyharmada, 700 ezer gyermek nagycsaládban él – mondja a Mandinernek adott nagyinterjújában a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke, Kardosné Gyurkó Katalin.

Asztalos Éva: „Nem stílusom más embert porba tiporni”

Dr. Asztalos Éva önkormányzati képviselő sokáig a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíció érdi elnökeként politizált. Sokakat meglepett, amikor tavaly kilépett a pártból. Ennek okairól is kérdeztük őt, de először arra voltunk kíváncsiak, miért nem vesz részt a baloldal előválasztási kampányában, miért függetlenként indul a jövő évi országgyűlési választáson?

3500 egyszülős és nagycsaládos nyaralását biztosítja a Mészáros Csoport

Kétszázmillió forint értékű jótékonysági felajánlásnak köszönhetően idén nyáron is mintegy 3500, nehéz helyzetben élő egyszülős és nagycsaládos nyaralhat július elsejétől augusztus végéig a Mészáros Csoport jóvoltából. A családok félpanziós ellátás mellett a Hunguest Hotels gyulai szállodájában és a Balatontourist kempingjeiben üdülhetnek.

Már ottalvósak is lehetnek az Erzsébet-táborok

Tavaly a koronavírus-járvány miatt csak a napközis táborokban vehettek részt a gyerekek, idén viszont az oltás tömegessé válásának köszönhetően az ottalvós táborok is biztonságosan megszervezhetők. Június 20-tól augusztus végéig Zánkán, augusztusban pedig Fonyódligeten is várják a gyerekeket.

Aradszki András jól lobbizott: Érd is kap a sporttámogatásból

Aradszki András országgyűlési képviselő hatékony közbenjárásnak köszönhetően az Érdi Városi Sportegyesület is részesülhet abból a több mint 2,1 milliárd forint rendkívüli támogatásból, amit a kormány biztosít 45 kiemelt vidéki sportegyesületnek a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak kompenzálására.