Mentőöv a kisvállalkozásoknak, újraindítás három lépésben

Kis híján drasztikus adóemeléssel sújtotta Csőzik László polgármester az érdi kis- és középvállalkozásokat, ehelyett most a kormány egy új hitelfajta bevezetéséről döntött. Tízéves, kamatmentes, tízmillió forintos hitelt kaphatnak, melyet csak három év után kell törleszteni.

Tavaly év végén Érd polgármestere kis híján a szakadékba lökte a helyi kis és középvállalkozásokat. Kevés városvezető reagált olyan érzéketlenül, csak az önös politikai érdekeit figyelembe véve a járványhelyzetre, mint Csőzik László. Ha a kormány nem lép közbe, ma már a megnőtt adót fizetnék az érdi vállalkozók. Ám a miniszterelnök megtiltotta az adóemelést, most pedig kivételesen jó feltételekkel teremtette meg a lehetőséget arra, hogy minden érintett átvészelhesse a járvány okozta nehézségeket..

Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján bejelentette, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv 2020 márciusától idén januárig tartott. Ez volt a védekezés. Most jön a gazdasági újraindítási akcióterv három részletben.

Konzultáció a nyitásról

A következő időszak gazdasági sikere az újraindítástól függ. A helyzetet könnyíti, hogy növekedett a lakossági megtakarítás, sőt a hitelállomány is, ahogy ez a fellendülések idején szokott történni. A kérdés természetesen az, hogy mikor lehet enyhíteni a korlátozásokat, nyitni a gazdaság lezárt részeit, mikor indul újra az élet. A kormány úgy tervezi, hogy február közepén konzultációt indít a nyitás lépéseiről, mégpedig online formában a rendelkezésre álló, rövid idő miatt. A nyitást alapvetően az oltás teszi lehetővé, kérdés, hogy milyen ütemben sikerül az ország átoltását megvalósítani.

A gazdasági újraindítási terv első szakasza januárban indult, az egyik cél, hogy évi negyvenezer lakás épüljön, ebből idén húszezerre van kilátás. Bevezetik a 25 év alatti fiatalok személyi jövedelemadó-mentességét, ami része annak a programnak, hogy a születésétől 25 éves koráig mindenki megfelelő támogatást kapjon, akkor viszont álljon készen az önfenntartásra, illetve a családalapításra.

A kormány döntött egy új hitelfajta bevezetéséről, ennek az a lényege, hogy a kis- és középvállalkozások tízéves, kamatmentes, tízmillió forintos hitelt kapnak, melyet csak három év után kell törleszteni.

Nyáron már a beruházásoké lehet a terep

Április elsején indul a második szakasz, ezen belül egy 1500 milliárd forintos felsőoktatási fejlesztési terv megvalósítása, a felsőoktatás átalakul, és ezáltal sokkal hatékonyabbá válhat. A júliusban induló harmadik szakasz a nagy beruházások időszaka lesz, ezen belül elsődleges a zöldenergia, a zöldgazdaság, a digitalizáció. Ugyancsak tervben van egy hosszú távú agrárfejlesztési program is, ennek részleteit később ismertetik.

Van egy jelentős változás világszerte: nemcsak újraindulnak a bezárt gyárak, hanem sok esetben új helyszínt keresnek a vállalkozások. Ezekért verseny folyik, amelybe Magyarország is benevez: ez egy jó lehetőség a gazdaságfejlesztésre, a gazdaság és egyben a gazdasági hatékonyság növekedésének előmozdítására, a munkahelyek számának növelésére. Ami az autóipart illeti: meg akarjuk őrizni a jelentős részesedést, de ezen belül cél az elektromos autók gyártására való átállás. Exportorientált ország vagyunk, a magyar export a 34. legnagyobb a világon, és ez a továbbiakban is igen fontos része marad a gazdaságnak, enélkül nem lehetne a jólétet növelni.

Főoldalról ajánljuk

A családok már mernek eggyel több gyermeket vállalni

Korábbi felmérések szerint a házaspárok eggyel több gyermeket szerettek volna, mint amennyit végül vállaltak. Ahogy a családtámogatási rendszer javított az életminőségen, a családok ma már mernek eggyel több gyermeket vállalni – a mintegy kétmillió magyar kiskorú egyharmada, 700 ezer gyermek nagycsaládban él – mondja a Mandinernek adott nagyinterjújában a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke, Kardosné Gyurkó Katalin.

Asztalos Éva: „Nem stílusom más embert porba tiporni”

Dr. Asztalos Éva önkormányzati képviselő sokáig a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíció érdi elnökeként politizált. Sokakat meglepett, amikor tavaly kilépett a pártból. Ennek okairól is kérdeztük őt, de először arra voltunk kíváncsiak, miért nem vesz részt a baloldal előválasztási kampányában, miért függetlenként indul a jövő évi országgyűlési választáson?

3500 egyszülős és nagycsaládos nyaralását biztosítja a Mészáros Csoport

Kétszázmillió forint értékű jótékonysági felajánlásnak köszönhetően idén nyáron is mintegy 3500, nehéz helyzetben élő egyszülős és nagycsaládos nyaralhat július elsejétől augusztus végéig a Mészáros Csoport jóvoltából. A családok félpanziós ellátás mellett a Hunguest Hotels gyulai szállodájában és a Balatontourist kempingjeiben üdülhetnek.

Már ottalvósak is lehetnek az Erzsébet-táborok

Tavaly a koronavírus-járvány miatt csak a napközis táborokban vehettek részt a gyerekek, idén viszont az oltás tömegessé válásának köszönhetően az ottalvós táborok is biztonságosan megszervezhetők. Június 20-tól augusztus végéig Zánkán, augusztusban pedig Fonyódligeten is várják a gyerekeket.

Aradszki András jól lobbizott: Érd is kap a sporttámogatásból

Aradszki András országgyűlési képviselő hatékony közbenjárásnak köszönhetően az Érdi Városi Sportegyesület is részesülhet abból a több mint 2,1 milliárd forint rendkívüli támogatásból, amit a kormány biztosít 45 kiemelt vidéki sportegyesületnek a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak kompenzálására.