GAZDÁTLAN VÁROS

Érd jelenlegi vezetésének sajnos fontosabb a pártpolitikai kampány, mint a város. És ez már látszik is az utcákon, a tereken, a ligetekben...

Az érdi Városliget a város egyik ékköve, amiről az érdiek szinte kivétel nélkül elismeréssel szólnak, büszkék rá, szeretnek odajárni. Most azonban olyan képek jelennek meg sorra, amikre egyáltalán nem lehetünk büszkék. A padokat szó szerint belepte a gaz, az allergén növények ellepték a területet. Panaszkodnak az emberek, hogy gondozatlan a Városliget, zárva az illemhely, zárva a kézmosó. A városvezetés emberei egyelőre dühödten csapnak le ezekre a megjegyzésekre, mondván, hogy akinek nem tetszik, menjen és vágja le maga.

Gazdátlan a város.

De bármerre megyünk, ugyanezt látjuk. Parkvárosban kétméteres „gaz-ligetek” az út mellett, el nem vitt zöldhulladék városszerte. Az érdi szemétszállító cég, amely két év alatt jelentős tartozást halmozott fel, nem képes ellátni a feladatát. És természetesen ezt is az érdiek nyakába varrják. Eddig félévre 18 zsák zöld hulladékot szállítottak el – persze csak papíron! -, most ezt 10 zsákra csökkentették. Pedig csak az általunk elnyert 1,3 milliárd forintos uniós támogatást fel kellett volna használni, és meg kellett volna építeni a zöldhulladék feldolgozó telepet. 

A baloldal kizárólag a 2022-es országgyűlési választással foglalkozik, nekik az sem drága, ha Érdet elönti a szemét, a gaz. És miért van mindez? Miért hazudják, hogy nincs pénz semmire, miközben a tavalyi költségvetésből 28 milliárd maradt a kasszában? Miközben Érd több kormányzati támogatást kapott idén, mint 2019-ben? Mert ez szolgálja a politikai érdekeiket. Mert Csőzik Lászlót csak a felesége választási kampánya érdekli. 

Főoldalról ajánljuk

A családok már mernek eggyel több gyermeket vállalni

Korábbi felmérések szerint a házaspárok eggyel több gyermeket szerettek volna, mint amennyit végül vállaltak. Ahogy a családtámogatási rendszer javított az életminőségen, a családok ma már mernek eggyel több gyermeket vállalni – a mintegy kétmillió magyar kiskorú egyharmada, 700 ezer gyermek nagycsaládban él – mondja a Mandinernek adott nagyinterjújában a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke, Kardosné Gyurkó Katalin.

Asztalos Éva: „Nem stílusom más embert porba tiporni”

Dr. Asztalos Éva önkormányzati képviselő sokáig a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíció érdi elnökeként politizált. Sokakat meglepett, amikor tavaly kilépett a pártból. Ennek okairól is kérdeztük őt, de először arra voltunk kíváncsiak, miért nem vesz részt a baloldal előválasztási kampányában, miért függetlenként indul a jövő évi országgyűlési választáson?

3500 egyszülős és nagycsaládos nyaralását biztosítja a Mészáros Csoport

Kétszázmillió forint értékű jótékonysági felajánlásnak köszönhetően idén nyáron is mintegy 3500, nehéz helyzetben élő egyszülős és nagycsaládos nyaralhat július elsejétől augusztus végéig a Mészáros Csoport jóvoltából. A családok félpanziós ellátás mellett a Hunguest Hotels gyulai szállodájában és a Balatontourist kempingjeiben üdülhetnek.

Már ottalvósak is lehetnek az Erzsébet-táborok

Tavaly a koronavírus-járvány miatt csak a napközis táborokban vehettek részt a gyerekek, idén viszont az oltás tömegessé válásának köszönhetően az ottalvós táborok is biztonságosan megszervezhetők. Június 20-tól augusztus végéig Zánkán, augusztusban pedig Fonyódligeten is várják a gyerekeket.

Aradszki András jól lobbizott: Érd is kap a sporttámogatásból

Aradszki András országgyűlési képviselő hatékony közbenjárásnak köszönhetően az Érdi Városi Sportegyesület is részesülhet abból a több mint 2,1 milliárd forint rendkívüli támogatásból, amit a kormány biztosít 45 kiemelt vidéki sportegyesületnek a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak kompenzálására.