Felelősen a városért, közösségünkért

A Fidesz-KDNP-Összefogás képviselőcsoport önkormányzati képviselői és önkormányzati bizottsági tagjai 2020-ban is a város lakóit képviselve végezték munkájukat. Önkormányzati képviselőink: Antunovits Antal, dr. Bács István, Demjén Attila, Fülöp Sándorné, T. Mészáros András, Simó Károly és a bizottságokba delegált szakértők a rendkívüli időkben is helytálltak.

A 2019. évi önkormányzati választások után képviselőcsoportunk kisebbségbe került. A demokrácia hagyományainak megfelelően ebből a pozícióból a ránk bízott feladat a helyi hatalmat gyakorló és a város irányításáért felelős polgármester és többség ellenőrzése és jobbító szándékú kritikája. Ennek a feladatnak igyekeztünk megfelelni. 

Közgyűlési munka

Képviselőink aktívan részt vettek a közgyűlési munkában. Számtalan előterjesztést, módosító javaslatot tettünk. Többek között a költségvetésből javasoltuk az útépítésre fordított pénzek növelését, a Választókerületi Alap megtartását, a műemlékvédelmi alap megtartását, az illegális hulladék felszámolására fordított pénzek megtartását.

Javaslatot tettünk az idősek számára adókedvezmény bevezetésére, az útépítések folytatására, a Fácán közi lakótelep ügyének rendezésére, a vasúti megállók és környékének üzemeltetésére, az LMBTQ propaganda intézményeinkből való mellőzésére. Volt, amit sikerült keresztülvinni, de a legtöbbször vita és tárgyalás nélkül lesöpörték a javaslatainkat. Az önkormányzat eredeti költségvetését – szakítva a korábbi baloldali kisebbség gyakorlatával – megszavaztuk.

Támogattuk a nagyberuházások vonzóbbá tételére irányuló adócsökkentési terveket. Elutasítottuk a polgármester adóemelési törekvéseit.

Az egyéni választókerületben megválasztott képviselőink a hozzájuk forduló érdiek kéréseit, panaszait rendszeresen továbbították az intézkedésre jogosultak felé.

Sajnos az új felállásban a polgármester negatív megkülönbözetéssel élt azon kerületek irányába, ahol fideszes a képviselő. Kijelentette, hogy Antunovits Antal kerületében nem lesz útépítés, mert itt már így is túl sok a burkolt út. Simó Károly kerületében csak hosszas küzdelem, aláírásgyűjtés és törvényességi felügyeleti eljárás után sikerült elérni, hogy ne vegyék el a pénzt a Csalogány utca útépítésétől, amit még az előző városvezetés szerzett meg.  

A város lakóiért a veszélyhelyzet ideje alatt is

A tavaszi veszélyhelyzet bevezetésével nem ülésezett a Közgyűlés. Képviselőcsoportunk ekkor is jobbító javaslatokkal élt a polgármester irányába. Javasoltuk, hogy csoportosítsa át a költségvetésben az elmaradó rendezvényekre, a tanácsadókra és a propagandára betervezett pénzeket. Legyen belőle inkább segítség azoknak, akiket nehéz helyzetben hozott a válság. Javasoltuk, hogy folytassák az előző években is megszokott útépítéseket. Sajnos egyik esetben sem hallgattak ránk.

Telefonon több ezer idős embert kerestünk meg, akiknek felajánlottuk a segítségünket. A Fidelitas önkénteseinek közreműködésével segítettünk gyógyszer beszerzésben, tartós élelmiszer csomagokkal, kézfertőtenítővel, maszkok osztásával. Képviselőcsoportunk több tagja több mint egyhavi tiszteletdíját a segítésben résztvevők részére utalta át. 

Hogyan haladtak a beruházások?

Szerettük volna elérni, hogy az általunk elindított 65 milliárd forintos Modern Városok Program beruházásai folytatódjanak, rendben befejeződjenek. Ezekről még az általunk kezdeményezett rendkívüli Közgyűlésen sem tudtunk tájékoztatást kapni, mert a polgármester Horvátországba ment nyaralni.

A városvezetés titkolózott, majd később kiderült ennek oka is. Jelentős csúszásokat hoztak össze, miközben nyaraltak, és számos jogszabálysértés gyanúja is felmerült. Ezzel kapcsolatban számos eljárás van folyamatban. A Polgármesteri Hivatal szakember gárdájának szélnek eresztésével veszélybe kerültek a beruházások. 

Idén is az érdiekért és a városért érzett elkötelezettséggel folytatjuk a munkánkat. Megpróbáljuk rávenni a polgármestert és a mögötte álló többséget, hogy dolgozzanak a városért. Ne tartsák túszul Érd polgárait az országgyűlési választási kampánycéljaik érdekében! Működjenek együtt a kormányzattal és végezzék azt a feladatot, amire megválasztották őket!

Simó Károly

frakcióvezető   

Főoldalról ajánljuk

“APA LEGYŐZTE A VÍRUST”

Aradszki András, Érd országgyűlési képviselője tavaly novemberben került kórházba koronavírus-fertőzéssel. Több mint öt hétig volt lélegeztetőgépen. A csodával határos módon legyőzte a vírust, és idén Húsvétkor egészségesen térhetett vissza az otthonába. Lánya a betegség első napján naplót kezdett vezetni. A család úgy döntött, hogy ennek szerkesztett változatát megosztja az Érdi Hírek olvasóival. Folytatásokban közöljük Aradszki András betegségének történetét, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy erős és hiteles érvként szolgáljunk az oltás és a regisztráció mellett.

Nézd csak, ki beszél és uszít!

Az érdi propagandamédiában rendre feltűnik egy helyi vendéglátóipari vállalkozás vezetője, akinek a szövege kísértetiesen hasonlít a baloldal politikai célzatú, negatív kampányára. Mi lehet ennek az oka?

Nézd csak, ki beszél és uszít!

Az érdi propagandamédiában rendre feltűnik egy helyi vendéglátóipari vállalkozás vezetője, akinek a szövege kísértetiesen hasonlít a baloldal politikai célzatú, negatív kampányára. Mi lehet ennek az oka?

ARADSZKI ANDRÁS ÚJRA OTTHON

Közel öt hónap kórházi, illetve az ezt követő rehabilitációs kezelés után, Nagypéntek előtt két nappal gyógyultan térhetett vissza otthonába Érd országgyűlési képviselője, Aradszki András. Legyőzte a covid vírust.

Mi lesz veled, Érdi Városliget?

Az Érdi Városliget egyre népszerűbb az érdiek körében. Minden héten több száz család látogat ki ide sportolni, kikapcsolódni. A baloldal a választási kampányban ádázul támadta a helyet, most pedig a hírek szerint már az üzemeltetési szerződést is felmondták. Pedig sorra jelennek meg a pályázatok, amelyek segítségével még szebbé, még otthonosabbá lehetne tenni a helyet.

Érd a sor végén az élhető magyar városok rangsorában

Magyarországon a Várnegyedben és a belvárosban a legjobb élni, míg a megyei jogú városok között Érd szerepelt a leggyengébben – derült ki az Otthon Centrum nemzetközi trendek alapján felállított rangsorából, amely a 20 ezer főnél népesebb városokat életminőség szempontjából listázta tavaly év végén.

Aradszki András jól lobbizott: Érd is kap a sporttámogatásból

Aradszki András országgyűlési képviselő hatékony közbenjárásnak köszönhetően az Érdi Városi Sportegyesület is részesülhet abból a több mint 2,1 milliárd forint rendkívüli támogatásból, amit a kormány biztosít 45 kiemelt vidéki sportegyesületnek a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak kompenzálására.