Érdi Fidesz: tiltakoznak a válság alatt bevezetni kívánt adóemelés miatt

Érdi Fidesz: tiltakoznak a válság alatt bevezetni kívánt adóemelés miatt

Adóemelést akar a város vezetése egy kiszivárgott előterjesztés szerint - erről beszélt T. Mészáros András, az érdi Fidesz elnöke szokásos pénteki sajtótájékoztatóján. Szó esett az ÉKFI tevékenységének ellenőrzéséről is, amit az ÁSZ végzett el.

Adóemelést akar a város vezetése egy kiszivárgott előterjesztés szerint – erről beszélt T. Mészáros András, az érdi Fidesz elnöke szokásos pénteki sajtótájékoztatóján. Szó esett az ÉKFI tevékenységének ellenőrzéséről is, amit az ÁSZ végzett el.

A volt városvezető ismertette az Állami Számvevőszék jelentését, amelyet az Érdi Közterület Fenntartó Intézmény (ÉKFI) tevékenységének ellenőrzések lezárásaként adtak közre. Az Állami Számvevőszék megvizsgálta az ÉKFI 2018. évi működését. Tehát azt az évet, ami még teljes egészében a korábbi városvezetés irányítása alatt telt.

A legfontosabb és a cég irányítása, működtetése szempontjából az egyetlen releváns megállapítás, hogy az “Érdi Közterület-fenntartó Intézménynél a kiadások teljesítése és a bevételek beszedése a jogszabályi előírások szerint történt. Az intézményvezető a szervezet tevékenységének, a célok megvalósításának nyomon követését biztosító rendszert szabályszerűen működtette.”

T. Mészáros András elmondta, hogy egy egyelőre nem nyilvános előterjesztés került a független érdi közösségi média birtokába. E szerint a mostani 440 Ft/négyzetméterről 1.000 Ft/négyzetméterre emelné egyes érdi ingatlanok építményadóját.

A drasztikus lépésért persze az érdieket hibáztatja, azzal, hogy sokan bérbe adják az ingatlanokat és a bérleti díjból úgyis ki tudják fizetni a megemelt adót is.

A tervezet szerint egy jelenleg 33.000 Ft adót fizető lakás esetén a fizetendő adó 75.000 Ft-ra emelkedne. Ezen kívül a javaslat növelné a KATÁ-s kisvállalkozások iparűzési adóját is.

Az indoklás szó szerint ezt tartalmazza: „E vállalkozások már a KATA adóalanyiság választásával jelentős adókedvezményhez jutnak, ezért számukra indokolatlannak tartom, hogy a helyi iparűzési adó tekintetében további kedvezmény biztosítását.”

erdihirek.hu

A következő 5 év legfontosabb feladata Érden

Az otthonos Érd büszke arra, hogy megyei jogú város. Ezért sokan gondolják azt, hogy érdemes arra, hogy rangjának megfelelő úthálózatot kapjon. Ez az a terület, ahol már mindent megígértek már

Legyen Érd ismét a nyertesek között!

Megújult csapattal jelentkezett a Fidesz a júniusi önkormányzati választáson. Céljuk nem kevesebb, mint hogy elérjék: Érd újból fejlődésnek induljon az elmúlt évek stagnálása után. Interjú Gasparik Gábor érdi Fidesz elnökkel.

Mennetek kell!

„Sok minden korlátozható ma Érden: az átlátható működés, a közpénzek felhasználásának nyomon követése, a tisztességes és elfogulatlan tájékoztatás. A templom harangja speciel még nem.”

Aki ott volt és aki nem

A 2019 őszétől megváltozott önkormányzatban a helyi Fidesz-KDNP frakció is tette a dolgát. Politikai szempontból az egyik legfontosabb feladatunk és felelősségünk az volt, hogy egyben maradjon a táborunk és megmutassuk: mi vagyunk többen a városban.