Ennél nincs lejjebb: Márki-Zay szerint a kárpátaljai menekültek oroszbarát Fidesz-szavazók

Ennél nincs lejjebb: Márki-Zay szerint a kárpátaljai menekültek oroszbarát Fidesz-szavazók

Mindeközben információink szerint egy Kárpátaljáról menekült nyolcfős család részére közvetítőkön keresztül felajánlotta az érdi baloldal: intéznek nekik önkormányzati helységben szállást, ha megígérik, hogy Bősz Anettra szavaznak.

A baloldal egészen különös bevándorláspolitikával rendelkezik – és már az is barokkos túlzásnak minősíthető, hogy egyáltalán feltételezzük, hogy létezik számukra bármilyen komplex irányelv, ami alapján politizálnak (vagy legalábbis hallatják a hangjukat).

Mert míg azokkal az afrikai vagy éppen szíriai migránsokkal, akiket ők lazán beengednének hazánk területére, mert békés, szegény embereket rekesztünk ki Európából, addig a Kárpátaljáról érkező menekültekről teljesen más véleményt fogalmazott meg Márki-Zay Péter.

Elképesztően gyomorforgató kijelentésekkel sokkolta a közvéleményt Márki-Zay Péter vasárnapi bejelentkezésében. A baloldal miniszterelnök-jelöltje már korábban kijelentette, hogy “személyesen Orbán Viktor robbantotta ki” az orosz-ukrán háborút. A vasárnapi videóbejegyzésében pedig egyenesen arról beszélt, hogy a menekültek (valódi menekültek, nem pedig gazdasági bevándorlók – a szerk.) azért jönnek, hogy a Fideszre szavazzanak.

Egészen konkrétan a következőket mondta: „Az is tény, hogy míg korábban át kellett jönniük a határon, aznap és a lakhatatlan ingatlanba bejelentkezett 200 egyikeként leadták a szavazatukat a Fideszre. Most nem kell átjönni, mert már itt vannak. Tehát hogy azok, akik átjöttek 60 ezren, azok jelentős része szerintem magyar szavazópolgár, tehát ők valamivel könnyebben fognak tudni szavazni. Ne zárjuk ki a lehetőségét, hogy azért nagyon sok kárpátaljai magyar inkább orosz párti lehetett, a Fidesznek azért lesz támogatottsága közöttük”

És igen, tényleg ezt mondta. Mondta ezt annak az ellenzéknek a vezetője, akik szerint minden bevándorlót kötelezően be kellene fogadnunk, míg azokról a kárpátaljai magyarokról, akiket évek óta sanyargat az ukrán kormány, most pedig a háború következményeivel kell szembenézniük, szavazatturistaként emlegetett.

Óriási különbség van a gazdasági bevándorlók és a valódi menekültek között. A Kárpátaljáról, vagy akár a belső Ukrajnából érkező menedékkérők nem illegálisan próbálnak az országba jutni, nem a fél világon utaznak keresztül NGO-k támogatásával, hogy papírjaikat eldobva, segélyért kuncsorogjanak, hanem megállnak az első biztonságos országban, valódi konfliktus és fenyegetés elől menekülve, és hálásak azért az egy szendvicsért is, amit a határon kapnak. A baloldal úgy tűnik, ezt képtelen felfogni.

Azért annak van némi diszkrét bája, hogy egy ellenzéki miniszterelnök-jelölt egy ilyen háborús konfliktusból is csak annyit képes kipréselni magából, hogy “Orbán, Orbán, Orbán”.

Majd attól sem riad vissza, hogy porig alázza a Kárpátaljából érkező menekülteket, akiket csupán bérszavazókként említ. A “bevándorlók buszoztatott ukránok”, akik azért jönnek, hogy a Fideszre szavazzanak, az orosz-ukrán konfliktus pedig személyesen Orbán Viktor miatt van, aki annyira gonosz, hogy képes volt kirobbantani egy háborút, hogy mind a 38 millió ukrán rá szavazzon. Ismerős nem? Ilyen volt Gyurcsány 22 millió román munkavállalója. Ezek ugyanazok.

erdihirek.hu

Mennetek kell!

„Sok minden korlátozható ma Érden: az átlátható működés, a közpénzek felhasználásának nyomon követése, a tisztességes és elfogulatlan tájékoztatás. A templom harangja speciel még nem.”

Aki ott volt és aki nem

A 2019 őszétől megváltozott önkormányzatban a helyi Fidesz-KDNP frakció is tette a dolgát. Politikai szempontból az egyik legfontosabb feladatunk és felelősségünk az volt, hogy egyben maradjon a táborunk és megmutassuk: mi vagyunk többen a városban.