Emelkednek a családtámogatás összegei februártól

Emelkedik a gyermekgondozási díj, a diplomás gyed, a gyermekek otthongondozási díja, valamint az első sikeres nyelvvizsga megszerzéséhez nyújtott állami támogatás összege is.

A munkavállalókat képviselő szakszervezetek hosszas tárgyalássorozat után megállapodtak a minimálbér és a garantált bérminimum év eleji emeléséről, így ezzel együtt növekedni fognak a minimálbérhez kötött állami támogatási összegek is.

Ennek megfelelően február 1-től emelkedni fog

  • a gyermekgondozási díj (gyed),
  • a diplomás gyed,
  • a gyermekek otthongondozási díja (GYOD)
  • valamint az első sikeres nyelvvizsga megszerzéséhez nyújtott állami támogatás összege is

Az emeléssel a gyed maximális összege idén bruttó 234 360 forintra, míg a diplomásgyed az alapképzésben részt vevő hallgatóknál 117 180 forintra, a mesterképzésben részt vevők esetében 153 300 forintra emelkedik visszamenőlegesen 2021. január 1-től.

A GYOD összege 2021-ben a minimálbér 88 százalékra, azaz 147 312 forintra emelkedik.

A 35 év alatti fiatalok a nyelvvizsgadíjához szükséges támogatást az államtól idén is igényelhetik. 2021-ben legfeljebb 41 850 forintot igényelhetnek vissza a fiatalok, akik sikeresen tették le az első középfokú vagy felsőfokú komplex nyelvvizsgájukat. (A támogatás 2018-as bevezetése óta már több mint 95 ezer fiatal kapta vissza a befizetett nyelvvizsga díját közel 3 milliárd forint értékben.)

Novák Katalin családügyekért felelős miniszter az InfoRdió Aréna című műsorában emlékeztett rá, hogy a jövő évtől bevezetik a 25 évnél fiatalabbak személyijövedelemadó-mentességét, amihez hasonló csak Lengyelországban van. Szerinte erre szükség van ahhoz, hogy megvethessék a lábukat, és elkezdhessék az életüket. A gyermekvállalási kedvet is, ahogy tudja, támogatja a kormány, hogy Magyarországnak hosszú távon is helye legyen Európában – fogalmazott a miniszter.

Novák Katalin: negyven éve nem volt ilyen magas a házasságkötések száma

Hozzátette: Az elmúlt tíz évben nálunk nőtt leginkább Európában a gyermekvállalási kedv, amit igyekeznek megkönnyíteni. Ráadásul negyven éve nem volt olyan magas a házasságkötések száma, mint tavaly.

Korábban bűnöket követtek el a fiatalokkal szemben, egyáltalán nem támogatta őket a baloldali kormány. Mi folyamatosan építkezünk, és ennek már komoly eredményei látszanak – mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter.

Főoldalról ajánljuk

Végre! Pest megye önálló régióként pályázhat forrásokra

Pest megye önálló régióvá válásával mintegy 140 milliárd forint fejlesztési forráshoz juthatnak a térség települései, köztük Érd is. A lehetőség uniós tagságunk kezdetétől élt volna, ha a baloldal, köztük érdi képviselői, nem akadályozták volna meg az erről szóló népszavazást. Ennek fényében nem csoda, hogy Csőzik László és a médiája egy árva betűt sem írt eddig erről a történelmi fejleményről.

Komoly kihívást jelent az ÉTH adósságainak törlesztése

Holtpontra jutott Érd hulladékszállító cége és a Fővárosi Közterület-fenntartó közötti gazdasági kapcsolat – ismerte el az érdi propagandamédiának adott interjúban a cég ügyvezetője. Aki ugyanakkor reméli, hogy Érd nem lesz Nápoly, amely az elmúlt évtizedben sokszor fuldokolt az utcán halomban álló, el nem szállított szemétben.

Lózungok helyett valódi cselekvés

Érd és térsége országgyűlési képviselője, dr. Aradszki András a súlyos covid-betegségét legyőzve immár ismét nagy energiával vesz részt a parlamenti munkában és képviseli az itt élők ügyeit. A felelős cselekvés jellemzi munkáját, amely az elmúlt 10 évben soha nem látott fejlődést és kormányzati támogatást tett lehetővé az egész térség számára.

3500 egyszülős és nagycsaládos nyaralását biztosítja a Mészáros Csoport

Kétszázmillió forint értékű jótékonysági felajánlásnak köszönhetően idén nyáron is mintegy 3500, nehéz helyzetben élő egyszülős és nagycsaládos nyaralhat július elsejétől augusztus végéig a Mészáros Csoport jóvoltából. A családok félpanziós ellátás mellett a Hunguest Hotels gyulai szállodájában és a Balatontourist kempingjeiben üdülhetnek.

Már ottalvósak is lehetnek az Erzsébet-táborok

Tavaly a koronavírus-járvány miatt csak a napközis táborokban vehettek részt a gyerekek, idén viszont az oltás tömegessé válásának köszönhetően az ottalvós táborok is biztonságosan megszervezhetők. Június 20-tól augusztus végéig Zánkán, augusztusban pedig Fonyódligeten is várják a gyerekeket.

Aradszki András jól lobbizott: Érd is kap a sporttámogatásból

Aradszki András országgyűlési képviselő hatékony közbenjárásnak köszönhetően az Érdi Városi Sportegyesület is részesülhet abból a több mint 2,1 milliárd forint rendkívüli támogatásból, amit a kormány biztosít 45 kiemelt vidéki sportegyesületnek a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak kompenzálására.