A 2021-es évet értékelve a frakcióvezető elmondta: mostanra látszik, hogy az érdi önkormányzatnál is működik a jutalékos rendszer. Ez tehát nem csak a budapesti Városháza sajátossága, hanem a baloldal által megszerzett önkormányzatoké. Dokumentumok bizonyítják az elmúlt két év mutyijait. Áron alul eladott ingatlanok, kartellgyanús ügyletek, jutalékos szerződések a baloldali holdudvarnak, átláthatatlan és pazarló önkormányzati gazdálkodás. Nem ezt ígérték, amikor a város vezetésére jelentkeztek.
Az érdiek érdekében végzett munka helyett folyamatos a panaszkodás és a másra mutogatás. Így a 2021-es év is egy újabb elvesztegetett év volt az önkormányzatnál. Még azoknál a beruházásoknál is lassították a megvalósítást, amelyet nem sikerült leállítaniuk. A pályázati forrásból megvalósuló út- és csomópont építéseket pedig el sem kezdték. Ez egy 4 milliárd forintos beruházási program, amit ha nem fejeznek be 2022 decemberig, akkor a pénzt vissza kell fizetni. De még ki sem írták a közbeszerzést, ezért kevés az esélye annak, hogy be lehessen fejezni év végéig.
Szintén nem indulhatott el a Tárnoki út felújítása sem, amelyre a pályázati pénzt még 2019-ben megnyerte az előző városvezetés.
Ófaluban jelentősen megdrágultak a beruházás részei annak köszönhetően, hogy nem írták ki időben a közbeszerzéseket. Másfél év alatt 40-60%-al kerül többe és ezt a pénzt az érdi és magyar adófizetők vesztik el. Komoly gondok vannak a Présházzal, a Molnár utcai beruházással.
Miközben a polgármester folyamatosan pénzhiányról panaszkodik, tavaly nyáron 20.000 millió forint volt az önkormányzat bankszámláin. Ha ebből sem tud értelmesen gazdálkodni, legalább azt megvalósítani, amire az a pénz érkezett, miből gondolja, hogy ha kapna még több pénzt, azt az érdiek javára tudná fordítani. Pedig tavaly közel egy milliárd forinttal több működési támogatás érkezett a kormánytól, mint tervezve volt, köszönhetően Aradszki András jó lobbitevékenységének.
A frakcióvezető rámutatott, hogy a polgármester évindító interjújában – ami az Érdi Újságban megjelent – több valótlanságot is állított, ami könnyedén, dokumentumokkal cáfolható. Azt állította, hogy 1,5 milliárddal csökkent a város iparűzési adóbevétele a kormány intézkedései miatt. Miközben előtte két hónappal meg közgyűlési előterjesztésben írta le ennek ellenkezőjét, azaz, hogy nem csökkentek a város iparűzési adó bevételei. Azt állította, hogy az előző városvezetés minden évben kapott működési támogatást 10 éven keresztül. Ami dokumentumokkal cáfolhatóan nem igaz. Azt állította, hogy csak most emelik meg a köztisztviselők fizetését a Városházán, miközben eddig is minden évben decemberben a vonatkozó rendeletet előterjesztette a korábbi városvezetés is.
A frakcióvezető a jövő eltékozlásáról is beszélt. A városvezetés egyetlen pályázatot sem adott be, ami a 2021-2027-es időszakra vonatkozik. Míg más városvezetők dolgoztak, előkészítették és már indulnak is pl. a bölcsőde beruházások, addig az érdi városvezetés csak panaszkodott.
Egyetlen ígéretüket tartották be: hogy politikai kampányt folytatnak az országot és a várost fejlesztő kormány ellen. De ez nem az érdiek érdeke. Az érdiek fejlődést szeretnének, azt, hogy javuljanak az életkörülményeik.
A fideszesek továbbra is fel fognak lépni a városvezetés gyanús ügyeinek leleplezése érdekében és építő javaslatokat tesznek azért, hogy jobb legyen itt élni.