1945. január 6-10. között háromezer férfit, fiút hurcoltak el „málenkij robotra” Érdről és környékéről. A vásártérre csalták őket, illetve éjszaka törtek rájuk otthonaikban, és hajtották a 16-60 év közötti férfiakat Ercsin keresztül a bajai, szegedi, temesvári gyűjtőtáborokba.
Sokan már útközben meghaltak, vagy a táborokban pusztultak bele az embertelen bánásmódba és a fertőző betegségekbe.
Akik túlélték, a Szovjetunió úgynevezett GUPVI lágereibe kerültek, ahonnan csak nagyon kevesen, és több éves megpróbáltatások után térhettek haza.
Január első vasárnapja hagyományosan az emlékezés napja. Az Elhurcoltak Emlékművénél Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő mondott beszédet, ezt követően pedig koszorúzásra került sor.
Értelmetlen, magáért a pusztításért, a kínzásért, a szenvedésért eltervezett és megvalósított, soha el nem évülő ember- és népellenes gonosztett volt ez – emlékeztetett Érd országgyűlési képviselője. Bolsevik mentalitás, amely képmutatóan azt hazudta, hogy „legfőbb érték az ember”, miközben sátáni és kéjes módszerességgel kínozta az ártatlan és védtelen tömegeket. Ez Marx, Engels, Lenin és Sztálin öröksége.
Aradszki András hangsúlyozta: nem volt ez annyira régen, hogy azt mondhatnánk, már csak történelem. Sőt, ma csupán az emlékezés védi meg az utódokat attól, hogy hasonló szörnyűséget kelljen átélniük.
Az elhunytak emlékezete, a 77 év után még élő szemtanúk és utódaik emlékező párbeszéde. Ne legyenek illúzióink: az 1945 januárjában 3000 környékbeli magyart elhajtó és megkínzó kommunista barbárok szellemi örökösei aktívan itt vannak közöttünk – emelte ki a politikus.
“Mérgezik a közéletet, vádolnak, hazudnak gátlástalanul és szervezetten, és fel akarnak rúgni mindent, ami a normális emberi társadalmat és a közösségeinket évezredek óta összetartja. A megosztást és a gyűlölködést hozták a magyar társadalom életébe. Szellemi örökösök, akiknek ma ugyanúgy nem számít és nem érték az ember, mint Kun Béláéknak, Sztálinnak, Rákosinak vagy Kádáréknak” – mondta Aradszki András.
Érd országgyűlési képviselője végül felhívta a figyelmet arra, hogy ez a nap az embertelenség áldozatainak emléknapja. Ez a nap az ő mártíriumukat hirdeti elemi erővel. Az ártatlanul elhurcolt és meggyilkolt emberek jeltelen sírjai övezik azt az utat, amely nemcsak emlékeztet, de irányt is mutat.
Soha nem feledjük az áldozatokat! És soha nem feledjük el a tetteseket sem! A szeretet végül mindig erősebb a gyűlöletnél, a józan ész végül mindig legyőzi az őrületet. Emlékezzünk – és tegyük a dolgunkat! – zárta emlékező beszédét Aradszki András.
