Egyszerűbb, de szigorúbb lesz a tartásdíj behajtása

Januártól egyszerűsödnek és szigorodnak a tartásdíj behajtásának szabályai és a különélő szülő helyett az állam előlegezi meg az elmaradó tartásdíjat több mint 50 ezer forintig.

Az egyszülős családban élő gyerekek közel negyede nem kapta eddig meg azt a járandóságot, amely neki törvény szerint jár – hangsúlyozta közleményében az Egyszülős Központ nevű civil szervezet. Ez változik meg most az új szabályokkal.

LÁSSUK A RÉSZLETEKET!

✅ A korábbi 6 hónap helyett már 3 hónap késedelem után megelőlegezi az állam a gyermektartást.

✅ A megelőlegezett tartásdíj felső határa a jelenlegi 14 ezer forintról 60 ezer forintra emelkedett. Amelyre jövedelmi helyzettől függetlenül minden egyszülős család jogosult!

✅ Gyorsabbak lettek a gyermektartási perek.

✅ A bíróság hivatalból feltárhatja a nem fizető szülő vagyoni, jövedelmi helyzetét, sőt (!) akár a munkahelyét és hazai hatóságokat is felkeresheti.

✅ A nem fizető szülővel szemben több jogosultságot kap a végrehajtó.

Az eredmény: közel 90 ezer gyereket nevelő, eddig tartásdíj problémával küzdő egyszülős családhoz jut el gyorsabban és biztosabban az anyagi segítség, ehhez nem kell hosszas jogi procedúrákon keresztülmenniük.

A tartásdíjjal kapcsolatos változások mellett több mint duplájára nő az árvaellátás minimuma, ez akár 25 ezer forint havi emelést is jelenthet gyerekenként. A két új jogszabálynak köszönhetően 130 ezer gyerek mindennapi megélhetése fog javulni.

Főoldalról ajánljuk

T. Mészáros András: A politikai hazugságok árát az érdiek fizetik meg

A város baloldali politikai többsége megszavazta Érd idei költségvetését. Ahogy Csőzik László fogalmazott, „gúzsba kötve táncol a város” 2023-ban. A közgyűlés Fidesz-frakciója nemmel szavazott a költségvetési rendeletre. Ennek okairól kérdeztük T. Mészáros András frakcióvezetőt, a város korábbi polgármesterét.

A BEZÁRÁSOKRA SZAVAZNÁNAK CSŐZIKÉK – AZ ÉRDI FIDESZ 2,4 MILLIÁRD FORINTOS REZSIMENTŐ CSOMAGOT TETT AZ ASZTALRA

Sport-és kulturális intézmények bezárására tesz javaslatot a holnapi közgyűlésen Csőzik László és baloldali csapata. A testületben kisebbségben lévő érdi Fidesz ezzel szemben olyan, közel egy milliárd forintos takarékossági csomagot javasol, amelynek elfogadása esetén elkerülhetőek lennének a bezárások. Közben a kormány 42 millió forintot szavazott meg Érdnek az Érd Aréna nyitva tartására.

Városi rendezvényekre idén is sok pénze lesz a városnak

Miközben évek óta siránkozik a városvezetés, hogy szinte semmire nincs pénze az önkormányzatnak, azért a jó kis szelfi lehetőségeket biztosító rendezvényekre két kézzel szórja a pénzt. Mivel a hivatalos tájékoztatás nem árulja el, hogy mindez mibe kerül és ki fizeti, ezért utánajártunk.

Lesz-e elég hitünk?

„Ezt a fajtát nem lehet másképp kiűzni, csak imádsággal és böjttel” – mondja Jézus apostolainak a holdkóros ember meggyógyítása után (Mk 17,21).