Bősz Anett és a stábja egy fővárosi luxusirodában dolgozik „Érdért”

Bősz Anett és a stábja egy fővárosi luxusirodában dolgozik „Érdért”

Kérdezhetjük, hogy minek évente 8 millió forintért egy közel 200 négyzetméteres budapesti luxusiroda egy olyan képviselőnek, aki saját bevallása szerint Érden él és érdi képviselő szeretne lenni? A birtokunkban levő adatok alapján Bősz egy négyfős budapesti stábot is alkalmaz, havi 2.500.000 forintos bérkerettel.

Lapunk megszerezte azokat a szerződéseket, amelyek a Liberális Párt elnökeként és a DK frakcióvezető-helyetteseként is tevékenykedő Bősz Anett képviselői keretéről szólnak.

Bősz Anett az MSZP-Párbeszéd listájáról került az Országgyűlésbe. Ellenzéki parlamenti képviselőként jogosult egy iroda bérlését kérni az Országgyűlés Hivatalától. Ezzel élt is: 2018-ban, rögtön megválasztása után egy budapesti, Hercegprímás utcai iroda bérlését igényelte.

Bősz előbb kicsiben kezdte az irodabérlést

Kérésére az állam először 370.000 forintot fizetett havonta egy 94 négyzetméteres iroda bérleti díjára. E mellett Bősz – bár évtizedek óta Budapesten élt –havi 160.000 forintért egy lakást is béreltetett magának. De erről később.

Bősz Anett a választás után egy hónappal(!) kilépett az őt parlamenti helyhez juttató MSZP-Párbeszéd frakciójából, majd átvette a Liberális Párt vezetését.  Kérésére az állam újabb, nagyobb irodát bérelt: 2018. december 1-től immár havi 615.000 forintért béreltek neki egy 147,72 négyzetméterre növekedett, több helységből álló irodát.

A bérleti iroda területe elkezdett növekedni – Bősz pártelnök lett

2019 októberében – amikor férje polgármester lett – újabb helységekkel növelte a bérleményt. Innentől kezdve az állam havonta 680.000 Ft-ot fizetett egy több helységből álló, összesen 192,24 négyzetméteres irodáért.

Férje polgármester lett, Bősz budapesti luxusirodája majdnem 200 négyzetméteres lett

Kérdezhetjük, hogy minek egy közel 200 négyzetméteres budapesti luxusiroda egy olyan képviselőnek, aki saját bevallása szerint Érden él és érdi képviselő szeretne lenni? Nos, a birtokunkban levő adatok alapján Bősz egy négyfős budapesti stábot is alkalmaz (ehhez egyébként országgyűlési képviselőként joga van) havi 2.500.000 forintos bérkerettel. Az iroda nyilván az ő munkahelyük.

Évente 30 milliót fizet a köz Bősz haverjainak

Csakhogy a bérelt iroda címén – mintegy „véletlen egybeesésként” – nem más található, mint a „Liberálisok” nevű törpepárt irodája. Ugyan 2021 végén igyekeztek ezt úgy leplezni, hogy a tulajdonos cég egy külvárosi ipari telephelyére jelentették be a párt hivatalos székhelyét, de a Google utcatérkép szerint már 2019 júliusától az épület bejáratánál látható a Párt irodáját jelző tábla.

Nyilván nem szeretnénk hosszasan pereskedni a mentelmi joga mögé bújó képviselő asszonnyal. Ezért nem állítjuk azt, hogy az évente 8 millió forintért bérelt budapesti irodában évente 30 millió forintért foglalkoztatott stáb a Liberálisok pártirodáját takarná. Csupán azt kérdezzük, hogy ami úgy hápog, mint egy kacsa, úgy totyog, mint egy kacsa, az vajon mi lehet? 

A napokban az MSZP-ből azóta kizárt Bangóné Borbély Ildikó, Bősz Anett barátja lebukott (vagy lebuktatták párttársai), hogy éveken, évtizedeken keresztül diplomát hazudott magának. Az önmagában is figyelemreméltó, hogy erre „véletlenül” pont akkor került sor, amikor a baloldali befutó listás helyeket osztják szét Gyurcsányék. Talán kellett valakinek a hely?

Bősz Anett már különalkut kötött Gyurcsányékkal, hogy listán beviszik őt a Parlamentbe. A fentiek szerint milliónyi oka van rá, hogy tülekedjen egy képviselői helyért. De persze nem kacsa…

erdihirek.hu

Mégis lesz nagyberuházás Sóskúton!

Az elmúlt hetekben Sóskúttal kiemelt hírként foglalkoztak az országos híroldalak a tervezett akkumulátor üzem kapcsán. A szomszédos települések, Érd és Tárnok baloldali vezetése a szélsőjobbal összefogva akciózott, szervezett tüntetést. Ma Szijjártó Péter külügyminiszter fontos bejelentést tett, ami alapvetően befolyásolhatja a település jövőjét.

Mennetek kell!

„Sok minden korlátozható ma Érden: az átlátható működés, a közpénzek felhasználásának nyomon követése, a tisztességes és elfogulatlan tájékoztatás. A templom harangja speciel még nem.”

Aki ott volt és aki nem

A 2019 őszétől megváltozott önkormányzatban a helyi Fidesz-KDNP frakció is tette a dolgát. Politikai szempontból az egyik legfontosabb feladatunk és felelősségünk az volt, hogy egyben maradjon a táborunk és megmutassuk: mi vagyunk többen a városban.