Bősz ádázul ellenzi a családok támogatását

Bősz ádázul ellenzi a családok támogatását

Bősz Anett, Gyurcsány Ferenc frakcióvezető-helyettese még a baloldalon is ritka vehemenciával ellenezte és ellenzi a családtámogatásokat.

Míg a legtöbb ellenzéki frakció – az LMP-től a Jobbikig és a Mi Hazánkig – megszavazta annak idején az országgyűlésben a családtámogatási akciótervhez kapcsolódó törvénymódosításokat, addig a legádázabb gyurcsányisták nemmel szavaztak ezekre. Ha rajtuk múlt volna, ma nem lenne semmilyen családtámogatás: se az autóvásárlásra, se az otthonteremtésre, se az otthonfelújításra, se a babavárásra. Bősz Anett külön is kitűnt a baloldali politikusok közül azzal, hogy több fórumon is elszántan támadta és szidalmazta a családtámogatás elemeit és ezek képviselőit.

A magát liberálisnak nevező, valójában minden, az övétől eltérő véleményt és azok megfogalmazóit is engesztelhetetlenül gyűlölő politikus leginkább a nőtársaival szemben visel hadat. Már az pszichológiai tankönyvek lapjaira való történet, ahogy Érdre költözése után – a miatta elvált Csőzik László teljes védelmét élvezve – leszámolt az érdi DK akkori elnökével, Asztalos Évával, akinek Csőzik amúgy győzelme jelentős részét köszönhette. Bősz minden vélt vagy valós női ellenfelével ugyanígy bánik: a miniszterelnök feleségét – nem mellesleg ötgyermekes édesanyát – lekezelően csak „asszonyságnak” nevezi, miközben kikéri magának, hogy az egészségügyi intézményekben anyukának hívják az anyukákat..Olyan karikatúrát tesz közzé, amely a gyermeket vállaló nőket megalázóan szülőgépként ábrázolja. Rendszeresen becsmérlő megjegyzéseket tesz a kormány nőtagjaira, Varga Juditra és Novák Katalinra. Lealacsonyító, direkt a megalázás szándékával tett kijelentései ráadásul nem elsősorban a politikai véleményükre vonatkozik (noha elapadhatatlan gyűlöletét nyilván az váltotta ki), hanem a külsejükre, különböző magánéleti tevékenységeikre, például a hobbijaikra.

Nem lehet nem észrevenni, hogy Bősz Anett számára a nők, az anyák méltósága csak addig és csak abban a kontextusban fontos, amíg azt politikai céljaira tudja használni. De furcsa módon egyetlen egy, a politikától független megnyilvánulása sincs ebben a témában. Ha valaki végignézi a közösségi oldalát, az anyaságról, a női létről egy árva személyes gondolata sincs, nincs egy szép mondata, ami arról szólna, hogy az anyaság milyen csodálatos.

Ezek alapján már nem is olyan furcsa, hogy Bősz Anett a családtámogatások esküdt ellensége. Mert nem a családok, hanem kizárólag Gyurcsány pártjának érdekeit képviseli. És persze a saját gyűlöletét.

erdihirek.hu

Mennetek kell!

„Sok minden korlátozható ma Érden: az átlátható működés, a közpénzek felhasználásának nyomon követése, a tisztességes és elfogulatlan tájékoztatás. A templom harangja speciel még nem.”

Aki ott volt és aki nem

A 2019 őszétől megváltozott önkormányzatban a helyi Fidesz-KDNP frakció is tette a dolgát. Politikai szempontból az egyik legfontosabb feladatunk és felelősségünk az volt, hogy egyben maradjon a táborunk és megmutassuk: mi vagyunk többen a városban.