Békemenet a nemzeti kormányzat folytatásáért

Békemenet a nemzeti kormányzat folytatásáért

Március 15-ére újabb Békemenetet tervez a CÖF-CÖKA – jelentette be Csizmadia László elnök.

Szeretnék, ha ezen a rendezvényen kétszer annyian lennének a kormánypártok támogatói, mint október 23-án – idézte a CÖF–CÖKA elnökét a Magyar Nemzet. Szerinte már most el kell kezdeni a felkészülést, mert Brüsszelnek is bizonyítani kell, itthon pedig erőt mutatni.

Csizmadia László mindenkit arra hív, hogy vegyen részt a nemzeti ünnepünkön tartandó Békemeneten. Véleménye szerint közös összefogásra van szükség, amely által lehetőségünk van arra, hogy újabb négy évvel meghosszabbítsuk a nemzeti kormány munkáját.

erdihirek.hu

A következő 5 év legfontosabb feladata Érden

Az otthonos Érd büszke arra, hogy megyei jogú város. Ezért sokan gondolják azt, hogy érdemes arra, hogy rangjának megfelelő úthálózatot kapjon. Ez az a terület, ahol már mindent megígértek már

Legyen Érd ismét a nyertesek között!

Megújult csapattal jelentkezett a Fidesz a júniusi önkormányzati választáson. Céljuk nem kevesebb, mint hogy elérjék: Érd újból fejlődésnek induljon az elmúlt évek stagnálása után. Interjú Gasparik Gábor érdi Fidesz elnökkel.

Mennetek kell!

„Sok minden korlátozható ma Érden: az átlátható működés, a közpénzek felhasználásának nyomon követése, a tisztességes és elfogulatlan tájékoztatás. A templom harangja speciel még nem.”

Aki ott volt és aki nem

A 2019 őszétől megváltozott önkormányzatban a helyi Fidesz-KDNP frakció is tette a dolgát. Politikai szempontból az egyik legfontosabb feladatunk és felelősségünk az volt, hogy egyben maradjon a táborunk és megmutassuk: mi vagyunk többen a városban.