Baloldali propaganda több mint kétszáz millióért az érdi “nehéz helyzetben levő költségvetésből”

Érd 211 millió forintot kapott a kormánytól önkormányzati feladatok ellátására. Majdnem ennyit költ a polgármester a propaganda médiájára. Sikerült úgy szerződni, hogy ugyanaz több mint kétszer annyiba kerül?

Ön mit tenne, ha kevesebbet szeretne fizetni egy szolgáltatásért? Nyilván másik és olcsóbb szolgáltatót keresne. Nézzük, hogy járt el az érdi városvezetés és az Érd Médiacentrum.

A baloldali hatalomátvétel után az érdi Városházán azt szajkózták, hogy „ezentúl minden olcsóbb lesz”. Vonatkozott ez többek között az Érdi Újságra is. Az első adandó alkalommal fel is mondták az addigi  kiadóval kötött szerződést, mondván: „lehet olcsóbban is, különben sem szerződünk Mészáros Lőrinccel, se a cégével”. 

Tavaly ki is írtak egy elég érdekes közbeszerzést az Érdi Újság nyomdai munkáira.

Tudni kell, hogy az Érdi Újság kiadója az Érd Médiacentrum. A nyomdai munkákra mégis furcsa módon az Érdi Önkormányzat kötött szerződést egy évre. És láss csodát: ugyanazzal a nyomdával, amelyik korábban nyomtatta a lapot.

És hogy még nagyobb legyen a csodálkozás: hirtelen a korábbi költség duplájára emelkedett az Érdi Újság előállítása… 

Tehát:

  • a városvezetés az olcsóbb működtetés ígéretével szerződést bontott a korábbi nyomdával,
  • közbeszerzési pályázatot írt ki,
  • majd új szerződést kötött ugyanazzal a nyomdával, amelyikkel szerződést bontott az olcsóbb működtetés ígéretével,
  • s ezután duplájára emelkedett az újság előállításának költsége…

Mintha ön, aki másik és olcsóbb szolgáltatót keres, végül ugyanazzal a szolgáltatóval kötne szerződést. Csak épp dupla annyi díjat fizetne ezentúl ugyanazért a szolgáltatásért! Nem túl okos, ugye? Főleg, ha az érdiek adóforintjairól van szó…

Az Érd Médiacentrum vezetője, Kövesdi Péter írt is gyorsan egy levelet a polgármesternek, amiben közölte, hogy mostantól a havi 2 millió helyett 4,5 millió forintba kerül az Érdi Újság. 

És még az is lehet, hogy úgy kerül több mint kétszer annyiba, hogy a nyomdát ráadásként az önkormányzat fizeti ki. Azt, hogy mennyibe kerül végül, nem tudni, mert a média körül (is) nagy a titkolózás.

Egy dologban lehetünk biztosak. A válság és a csökkenő bevételek ellenére az érdi propaganda média az egyetlen, amelynek jelentősen, több tízmillióval növelték a költségvetését, ami így már az évi kétszázmillió forintot is meghaladja

Főoldalról ajánljuk

Végre! Pest megye önálló régióként pályázhat forrásokra

Pest megye önálló régióvá válásával mintegy 140 milliárd forint fejlesztési forráshoz juthatnak a térség települései, köztük Érd is. A lehetőség uniós tagságunk kezdetétől élt volna, ha a baloldal, köztük érdi képviselői, nem akadályozták volna meg az erről szóló népszavazást. Ennek fényében nem csoda, hogy Csőzik László és a médiája egy árva betűt sem írt eddig erről a történelmi fejleményről.

Komoly kihívást jelent az ÉTH adósságainak törlesztése

Holtpontra jutott Érd hulladékszállító cége és a Fővárosi Közterület-fenntartó közötti gazdasági kapcsolat – ismerte el az érdi propagandamédiának adott interjúban a cég ügyvezetője. Aki ugyanakkor reméli, hogy Érd nem lesz Nápoly, amely az elmúlt évtizedben sokszor fuldokolt az utcán halomban álló, el nem szállított szemétben.

Lózungok helyett valódi cselekvés

Érd és térsége országgyűlési képviselője, dr. Aradszki András a súlyos covid-betegségét legyőzve immár ismét nagy energiával vesz részt a parlamenti munkában és képviseli az itt élők ügyeit. A felelős cselekvés jellemzi munkáját, amely az elmúlt 10 évben soha nem látott fejlődést és kormányzati támogatást tett lehetővé az egész térség számára.

3500 egyszülős és nagycsaládos nyaralását biztosítja a Mészáros Csoport

Kétszázmillió forint értékű jótékonysági felajánlásnak köszönhetően idén nyáron is mintegy 3500, nehéz helyzetben élő egyszülős és nagycsaládos nyaralhat július elsejétől augusztus végéig a Mészáros Csoport jóvoltából. A családok félpanziós ellátás mellett a Hunguest Hotels gyulai szállodájában és a Balatontourist kempingjeiben üdülhetnek.

Már ottalvósak is lehetnek az Erzsébet-táborok

Tavaly a koronavírus-járvány miatt csak a napközis táborokban vehettek részt a gyerekek, idén viszont az oltás tömegessé válásának köszönhetően az ottalvós táborok is biztonságosan megszervezhetők. Június 20-tól augusztus végéig Zánkán, augusztusban pedig Fonyódligeten is várják a gyerekeket.

Aradszki András jól lobbizott: Érd is kap a sporttámogatásból

Aradszki András országgyűlési képviselő hatékony közbenjárásnak köszönhetően az Érdi Városi Sportegyesület is részesülhet abból a több mint 2,1 milliárd forint rendkívüli támogatásból, amit a kormány biztosít 45 kiemelt vidéki sportegyesületnek a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak kompenzálására.