(Az Országgyűlés baloldali kezdeményezésre döntött arról, hogy a választás és a népszavazás egy napon legyen. A szerk.) Véleménye szerint ez a szexuális kisebbségekhez tartozók jogainak eszközként történő felhasználását jelenti.
Az emberi jogi biztos úgy véli, a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos népszavazás korlátozza a véleménynyilvánítás és az oktatás szabadságát. Dunja Mijatovic szerint az átfogó szexuális nevelés nem káros, hanem alapvető fontosságú a kisgyermekek fejlődésére.
Az egyik legismertebb hazai klinikai szakpszichológus szerint azonban veszélyesen félrevezető az uniós emberi jogi biztos kritikája, amikor arról beszél, hogy nem szabad megtagadni a gyermekektől az átfogó szexuális felvilágosítást. Bagdy Emőke szerint előbb pontosan definiálni kellene, mit is értünk az „átfogó” kifejezésen, ezzel kapcsolatban pedig a kritikus kérdések: mikor, mit, hogyan.
A szakember szerint három- és hatéves kor között kinyílik a genetikai készség arra, hogy a kisgyermek személyisége várja a kulcsingert, vagyis az utánzandó mintát.
– A szülőé az elsőség a mintanyújtásban, ehhez hozzájárul az óvodai nevelés, ami optimális esetben a biológiai nemével egyező viselkedésmintákat erősít – véli a szakember, aki azt is kijelentette, hogy ekkor még a fejlődés törvényei értelmében nem tanítgatni kell a másság elfogadására, mert a gyereknek önmagát kell kiformálni a letöltött minták betöltésével.
– Majd később figyelhet a másikra toleráns etikával, ezt majd megtanulja az identitásépítés évtizedében – utalt a tízéves kor betöltése utáni időszakra Bagdy Emőke, aki tisztázta, hogy az „átfogó” nevelésben minden korszakban tisztességesen azt kell adni a gyermeknek, amit az adott fejlődési időszak megkíván. Ahogy fogalmazott; tízéves korig „gyűjtögető folyamat” zajlik: személyiségépítkezés, viselkedésminták megismerése.
– Ezért nincs joga az óvodai nevelésben senkinek olyat tenni, ami nem oda való. Ez zavart okozhat, veszélyes lehet. A mássági toleranciára „érzékenyítés” más fejlődési korszak dolga, joga és kötelessége – jelentette ki Bagdy Emőke. A pszichológus szerint egyébként az érzékenyítés szóval is bajok vannak, mint fogalmazott: „Az érzékenyítés tudatos formálás a jónak vélt utakon, módokon.” Bagdy Emőke rámutatott, a tudomány szerint az a jó, ha úgy érvényesülhet a fejlődési folyamat, ahogy azt a belső program életre hívja.
– Amennyiben a kibontakozás során például esetleg valamilyen más orientáció jelei mutatkoznak, akkor álljunk szeretettel mellé, mert az alapvető etika lényege, hogy a gyermek fejlődését segítse a környezet.
Korán hozzányúlni egy automatikusan végbemenő folyamathoz viszont teljesen felesleges – jelentette ki Bagdy Emőke. Szerinte egyébként az a másság elfogadhatatlan, ami ártalmára van a gyermeknek, embernek, példaként pedig a pedofíliát hozta fel, amit semmi esetben sem lehet tolerálni.
Mint arról lapunk korábban beszámolt, ez utóbbira is voltak törekvések a közelmúltban a baloldalon, például Révész Sándor újságíró vagy Kőszeg Ferenc, az SZDSZ egyik alapítója részéről.