Az idősek saját otthonában nyújt segítséget a Gondosóra program

A magyar idősek elsősorban saját otthonukban szeretnének élni, ezt segíti a kormány Gondosóra programja - nyilatkozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára.

Fülöp Attila egy 81 éves nyugdíjasnak adott át jelzőkészüléket Budapest XI. kerületében. A nyilvános eseményen elmondta: az idősek olyan segítséget keresnek, amely megadja az otthoni biztonságérzetüket. Ezért indította el a kormány a Gondosóra programot, amely egy jelzőkészülékből és a “mögötte álló”, éjjel-nappal az egész országból elérhető diszpécserszolgálatból áll.

Az államtitkár közlése szerint a Gondosóra programot négy év alatt fokozatosan építik fel, és minden 65 év feletti magyar állampolgár, aki regisztrál a gondosora.hu oldalon, kaphat egy ingyenes, nyakban vagy karon hordható jelzőkészüléket.

A program mintegy 1,5 millió idős embert érinthet. A készülék jelentősen növeli az idős emberek biztonságérzetét, hiszen bármilyen problémája van, a diszpécserközpontból azonnal tudják segíteni az ellátását. A Gondosóra program tehát a kormány “emberközpontú politikája” újabb eleme. Meg kell becsülni a szépkorúakat, hiszen az életüket végigdolgozták Magyarországért.

Főoldalról ajánljuk

T. Mészáros András: A politikai hazugságok árát az érdiek fizetik meg

A város baloldali politikai többsége megszavazta Érd idei költségvetését. Ahogy Csőzik László fogalmazott, „gúzsba kötve táncol a város” 2023-ban. A közgyűlés Fidesz-frakciója nemmel szavazott a költségvetési rendeletre. Ennek okairól kérdeztük T. Mészáros András frakcióvezetőt, a város korábbi polgármesterét.

A BEZÁRÁSOKRA SZAVAZNÁNAK CSŐZIKÉK – AZ ÉRDI FIDESZ 2,4 MILLIÁRD FORINTOS REZSIMENTŐ CSOMAGOT TETT AZ ASZTALRA

Sport-és kulturális intézmények bezárására tesz javaslatot a holnapi közgyűlésen Csőzik László és baloldali csapata. A testületben kisebbségben lévő érdi Fidesz ezzel szemben olyan, közel egy milliárd forintos takarékossági csomagot javasol, amelynek elfogadása esetén elkerülhetőek lennének a bezárások. Közben a kormány 42 millió forintot szavazott meg Érdnek az Érd Aréna nyitva tartására.

Városi rendezvényekre idén is sok pénze lesz a városnak

Miközben évek óta siránkozik a városvezetés, hogy szinte semmire nincs pénze az önkormányzatnak, azért a jó kis szelfi lehetőségeket biztosító rendezvényekre két kézzel szórja a pénzt. Mivel a hivatalos tájékoztatás nem árulja el, hogy mindez mibe kerül és ki fizeti, ezért utánajártunk.

Lesz-e elég hitünk?

„Ezt a fajtát nem lehet másképp kiűzni, csak imádsággal és böjttel” – mondja Jézus apostolainak a holdkóros ember meggyógyítása után (Mk 17,21).