A volt városvezető szerint mára a zöld város csak egy szlogen a baloldali városvezetés szóhasználatában. Ez abból is látszik, hogy egy évtizede Csőzikék ígérete az még az volt szó szerint, hogy „Nagyvárost építünk!”
Látható, hogy a kerékpárosoknak – akik erre a szélsőjobbtól a szélsőbalig mindenkit felvonultató koalícióra szavaztak-, csalódniuk kellett. Hazudtak és azóta is hazudnak nekik – mondta.
Az új városvezetés semmit nem tett az elmúlt időszakban a kerékpárutak fejlesztése terén. Csak a mellébeszélés, álságos hazudozás folyik több mint egy éve.
Egy centi kerékpárút nem épült, sőt a mi általunk pályázatokhoz előkészített tervezési anyagokat is a fiókban hagyták,
Mi előkészíttettük az egész város kerékpáros koncepcióját, az útvonal terveket, Nagytéténytől, Törökbálinttól, a Dunapart, Százhalombatta, Sóskút, Pusztazámor, felé az egész településre vonatkozóan – mondta el T. Mészáros.
Ez a munka érik be most, az „Eurovelo 6” programjában, amely egy előző ciklusban indult, előkészített kormányzati program. Csak félő, Csőzikék bénasága miatt ez is elmegy mellettünk, érdiek mellett, mert nem tudják, hogy hol és kivel kellene tárgyalni, hogy jobban haladjon.
2009-től 2013-ig zajlott az ország legnagyobb zöld beruházása, az érdi-tárnoki-diósdi csatornázási program. Közben épült 80 km út, féltucat játszótér, iskolák. óvodák, bölcsöde bővült, sportpálya épült, befejeztük a záportározót és elkezdtük a Városliget fejlesztését. Ez a zöld politika, ami építi a várost, építi Érdet.
Amit nekik most a baloldali városvezetésnek ígéretük szerint túl kellene teljesíteniük. De csak a koholmányokban, a közösségi médiában produkálják magukat.
“Vakond napozót, és sündisznó sétáltatót terveznek, rovar hotellel keresztezve.”
Semmit nem tesznek azért, hogy az érdiek, minél jobb környezetben éljenek. Elég csak Érd-Ófalu szívében, törvénysértő módon lerakott több tízezer köbméter mart aszfalt hegyekre rámutatni. Számukra ennyit ér a környezet védelme, ennyit ér Érd.
Az érdiek pénzén folyik tehát az érdiek becsapása – zárta sajtótájékoztatóját az a fideszes politikus.