Az érdi propagandát cáfolja a tény, hogy minden várakozást felülmúlnak az önkormányzat bevételei

Az érdi propagandát cáfolja a tény, hogy minden várakozást felülmúlnak az önkormányzat bevételei

Közel 1 milliárd forint plusz működési támogatást szerzett eddig idén Aradszki András országgyűlési képviselő az érdi önkormányzatnak. Jó hír még az is, hogy majdnem egy milliárd forinttal több iparűzési adó bevétele lesz az önkormányzatnak. Nem volt tehát igaz az a baloldali riogatás, hogy kevesebb pénzből kellene gazdálkodni idén Érden.

Csőzik László polgármester azzal a kijelentéssel szállt be a baloldali mozgósító kampányba, miszerint az önkormányzat két éve nem kapott rendkívüli működési támogatást a kormánytól. Azt is rezzenéstelen arccal állította, hogy a kormány hibájából csökkentek az iparűzési adó bevételei. Napok alatt saját maga  – illetve polgármesteri hivatala – cáfolta meg mindkét állítását.

A szeptemberi Közgyűlés elé tett előterjesztésében a polgármester pozitív fejleményként számolt be arról, hogy a kormány májusban újabb 134 millió forinttal növelte a városnak működésre adott központi költségvetési támogatását. Ezen kívül kormányhatározattal 777 millió forintot kaptak az érdiek. Ráadásként 85 millió forint újabb rendkívüli támogatás is érkezett. Tehát összesen már a milliárdot közelíti az eddig így kapott plusz támogatások összege. És még nincs vége az évnek.

A polgármesteri hivatal gazdasági vezetője pedig arról számolt be egy szeptemberi ülésen, hogy

minden várakozást felülmúlva, csak szeptember hónap folyamán több mint 2 milliárd forint iparűzési adót fizettek be az érdi cégek.

Ez szakértői számítások szerint majdnem egy milliárd forinttal több, mint amennyit vártak. Ezzel egész évre vetítve több lesz a helyi adóbevétel, mint a pandémia előtti időkben. Ezért az alultervezett bevételekre alapozott költségvetést teljesen újra kell írni az ősz folyamán.

Van tehát pénz bőven az érdi önkormányzatnál a közszolgáltatások jobb minőségű ellátására. Kérdés, hogy a jövő évi választásokra készülő baloldali koalíció miért nem akarja ezt az érdiek javára felhasználni…

erdihirek.hu

Mégis lesz nagyberuházás Sóskúton!

Az elmúlt hetekben Sóskúttal kiemelt hírként foglalkoztak az országos híroldalak a tervezett akkumulátor üzem kapcsán. A szomszédos települések, Érd és Tárnok baloldali vezetése a szélsőjobbal összefogva akciózott, szervezett tüntetést. Ma Szijjártó Péter külügyminiszter fontos bejelentést tett, ami alapvetően befolyásolhatja a település jövőjét.

Mennetek kell!

„Sok minden korlátozható ma Érden: az átlátható működés, a közpénzek felhasználásának nyomon követése, a tisztességes és elfogulatlan tájékoztatás. A templom harangja speciel még nem.”

Aki ott volt és aki nem

A 2019 őszétől megváltozott önkormányzatban a helyi Fidesz-KDNP frakció is tette a dolgát. Politikai szempontból az egyik legfontosabb feladatunk és felelősségünk az volt, hogy egyben maradjon a táborunk és megmutassuk: mi vagyunk többen a városban.