Átadták a VMG Közösségéért Díjat

A magyar kultúra napján az „ÜSTÖKÖS LÁNG”, a VMG kreatív írásverseny eredményhirdetésének keretein belül köszönthették a díjazottat, Harkai Balázst.

“Kultúránkat és hagyományainkat nem csak ápolni kell, de mindig új tartalommal kell megtölteni, ettől lesz örökké virágzó és fejlődő, mint maga a diák. Bár 2020-ban a járvány miatt nem tudtuk megrendezni a Diáktalálkozót, kerestük az alkalmat, hogy a minden évben egy végzős diáknak odaítélt díjat átadhassuk”

– írták a szervezők.

A kultúra és annak fejlődésének megörökítése szintén fontos feladat, ezért is esett a választás idén egy olyan diákra, aki sokat tett azért, hogy az iskolában zajló események sokáig megmaradjanak az utókor emlékezetében.

Harkai Balázs 12.e osztályos tanuló már gimnáziumi évei kezdetén csatlakozott az iskola stúdióját vezető csapathoz.

Minden iskolai ünnepségen, rendezvényen és bulin segített abban, hogy a diákok magas színvonalon szórakozhassanak, vagy a tökéletesen szóljon a Himnusz a ballagáson.

A járvány azon szakaszában, amikor digitális oktatásra állt át az iskola szintén igyekezett tudásával támogatni tanárait és iskolatársait is.

Főoldalról ajánljuk

“APA LEGYŐZTE A VÍRUST”

Aradszki András, Érd országgyűlési képviselője tavaly novemberben került kórházba koronavírus-fertőzéssel. Több mint öt hétig volt lélegeztetőgépen. A csodával határos módon legyőzte a vírust, és idén Húsvétkor egészségesen térhetett vissza az otthonába. Lánya a betegség első napján naplót kezdett vezetni. A család úgy döntött, hogy ennek szerkesztett változatát megosztja az Érdi Hírek olvasóival. Folytatásokban közöljük Aradszki András betegségének történetét, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy erős és hiteles érvként szolgáljunk az oltás és a regisztráció mellett.

Nézd csak, ki beszél és uszít!

Az érdi propagandamédiában rendre feltűnik egy helyi vendéglátóipari vállalkozás vezetője, akinek a szövege kísértetiesen hasonlít a baloldal politikai célzatú, negatív kampányára. Mi lehet ennek az oka?

Nézd csak, ki beszél és uszít!

Az érdi propagandamédiában rendre feltűnik egy helyi vendéglátóipari vállalkozás vezetője, akinek a szövege kísértetiesen hasonlít a baloldal politikai célzatú, negatív kampányára. Mi lehet ennek az oka?

ARADSZKI ANDRÁS ÚJRA OTTHON

Közel öt hónap kórházi, illetve az ezt követő rehabilitációs kezelés után, Nagypéntek előtt két nappal gyógyultan térhetett vissza otthonába Érd országgyűlési képviselője, Aradszki András. Legyőzte a covid vírust.

Mi lesz veled, Érdi Városliget?

Az Érdi Városliget egyre népszerűbb az érdiek körében. Minden héten több száz család látogat ki ide sportolni, kikapcsolódni. A baloldal a választási kampányban ádázul támadta a helyet, most pedig a hírek szerint már az üzemeltetési szerződést is felmondták. Pedig sorra jelennek meg a pályázatok, amelyek segítségével még szebbé, még otthonosabbá lehetne tenni a helyet.

Érd a sor végén az élhető magyar városok rangsorában

Magyarországon a Várnegyedben és a belvárosban a legjobb élni, míg a megyei jogú városok között Érd szerepelt a leggyengébben – derült ki az Otthon Centrum nemzetközi trendek alapján felállított rangsorából, amely a 20 ezer főnél népesebb városokat életminőség szempontjából listázta tavaly év végén.

Aradszki András jól lobbizott: Érd is kap a sporttámogatásból

Aradszki András országgyűlési képviselő hatékony közbenjárásnak köszönhetően az Érdi Városi Sportegyesület is részesülhet abból a több mint 2,1 milliárd forint rendkívüli támogatásból, amit a kormány biztosít 45 kiemelt vidéki sportegyesületnek a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak kompenzálására.