„Alibi” hadművelet indul

Hiába állnak milliárdok az érdi önkormányzat bankszámláin, a városvezetés mégsem építi az utakat, bölcsődét, gazdaságfejlesztési beruházásokat. Szándékosan úgy ütemeznek mindent, hogy legfeljebb 2023-ra legyenek készen, és ne is induljanak el a 2022-es országgyűlési választás előtt. Ám ennek vannak kockázatai.

Csőzik László polgármester legutóbb a közösségi oldalán intézett dühödt kirohanást lapunk ellen, saját hazugságainak béklyójába gabalyodva. Aztán beindult az őszi baloldali kampányra való felkészülés, és gyorsan kiírtak egy sor olyan közbeszerzést, ami alapján egy gyanútlan állampolgár akár azt is hihetné, hogy végre észbe kaptak. Sajnos ez nem így van.

Ugyanis egy kivételével a közbeszerzéseket ú.n. „feltételes” módon írták ki. Magyarán: ha valaki el is vállalná a munkát és szerződést kötne, az csak akkor lépne hatályba, ha a megrendelő által szabott feltétel teljesül.

Nem nehéz kitalálni, mi a szinte sablon-feltétel. Természetesen az, hogy csak akkor indulhat a munka, ha a kormány plusz támogatást ad.

Tehát már előre tudják, hogy ez csak porhintés. Ugyanis ezek azok a beruházások, amelyekre a pénzt az előző városvezetés szerezte meg: Tárnoki út építése, Molnár utca építése, Téglagyári turisztikai beruházások, parkvárosi bölcsőde és még sok minden más. 

Tervek, engedélyek voltak már 2019-ben, sőt, folyamatban lévő közbeszerzési eljárások is. Amit első intézkedései egyikével vissza is vont Csőzik László polgármester 2019 novemberében, és azóta sem indított újra. 

A Parkvárosba tervezett bölcsi építése is meghiúsult, miután Csőzikék másfél évig halogatták a közbeszerzés kiírását. Az előző városvezetés által megszerzett 400 millió forintot is vissza kell utalni

Nem alaptalan az a feltételezés, hogy a városvezetés előre tudja: nem lesz senki, aki a két évvel ezelőtti árakon elvállalná a munkát. És akkor lehet menni a kormányhoz és írni a nyílt leveleket, hogy adjanak újabb milliárdokat, hogy lehessen építkezni. Ami – okoskodnak ők aljasul – pont kapóra jönne a baloldali választási kampányban…

Vajon erre kértek és kaptak felhatalmazást az önkormányzati választáson két éve? Nem arra tettek szent ígéretet, hogy tovább építik a várost? Ehelyett azt is tönkreteszik, ami már készen lehetne. Már konkrét példa is mutatja – a parkvárosi bölcsőde esetén –, hogy egyenként is több száz millió forintos kárt okoztak az érdieknek azzal, hogy éveken át halogatták a közbeszerzés kiírását.

Főoldalról ajánljuk

Újabb beruházás maradhat el a Duna parton

Néhány éve, akkor még ellenzéki szerepben a mostani városvezetés azt mondta, hogy minden beruházás túl van árazva és fölöslegesen költi a pénzt a fideszes vezetés. Most viszont, hogy átvették az irányítást s ezzel a felelősséget is, minden beruházásra azt mondják, hogy „alul volt árazva” és nem elég a pénz a megvalósításra.

Asztalos Éva: „Nem stílusom más embert porba tiporni”

Dr. Asztalos Éva önkormányzati képviselő sokáig a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíció érdi elnökeként politizált. Sokakat meglepett, amikor tavaly kilépett a pártból. Ennek okairól is kérdeztük őt, de először arra voltunk kíváncsiak, miért nem vesz részt a baloldal előválasztási kampányában, miért függetlenként indul a jövő évi országgyűlési választáson?

Újabb beruházás maradhat el a Duna parton

Néhány éve, akkor még ellenzéki szerepben a mostani városvezetés azt mondta, hogy minden beruházás túl van árazva és fölöslegesen költi a pénzt a fideszes vezetés. Most viszont, hogy átvették az irányítást s ezzel a felelősséget is, minden beruházásra azt mondják, hogy „alul volt árazva” és nem elég a pénz a megvalósításra.

3500 egyszülős és nagycsaládos nyaralását biztosítja a Mészáros Csoport

Kétszázmillió forint értékű jótékonysági felajánlásnak köszönhetően idén nyáron is mintegy 3500, nehéz helyzetben élő egyszülős és nagycsaládos nyaralhat július elsejétől augusztus végéig a Mészáros Csoport jóvoltából. A családok félpanziós ellátás mellett a Hunguest Hotels gyulai szállodájában és a Balatontourist kempingjeiben üdülhetnek.

Már ottalvósak is lehetnek az Erzsébet-táborok

Tavaly a koronavírus-járvány miatt csak a napközis táborokban vehettek részt a gyerekek, idén viszont az oltás tömegessé válásának köszönhetően az ottalvós táborok is biztonságosan megszervezhetők. Június 20-tól augusztus végéig Zánkán, augusztusban pedig Fonyódligeten is várják a gyerekeket.

Aradszki András jól lobbizott: Érd is kap a sporttámogatásból

Aradszki András országgyűlési képviselő hatékony közbenjárásnak köszönhetően az Érdi Városi Sportegyesület is részesülhet abból a több mint 2,1 milliárd forint rendkívüli támogatásból, amit a kormány biztosít 45 kiemelt vidéki sportegyesületnek a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak kompenzálására.