A gyermekvédelmi népszavazás nemzeti konszenzust teremthet

A gyermekvédelmi népszavazás nemzeti konszenzust teremthet

A gyermekek védelme nemzeti sorskérdés, az áprilisi népszavazás célja pedig az, hogy konszenzust teremtsen ebben a kérdésben – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója egy budapesti gyermekvédelmi konferencián.

Hollik István a Mindennapok Női Szemmel Egyesület (NőiSzem) és a Szent István Intézet által szervezett A gyermek nem játék! című rendezvényen kiemelte: Európában Magyarország lesz az első, ahol a gyermekvédelem kérdésében népszavazáson kérdezik ki az emberek véleményét, ez pedig megelőző csapást jelenthet a genderideológiával szemben. A politikus párhozamot vont az illegális bevándorlás és a genderkérdés között, úgy fogalmazva, hogy „Nyugat-Európába beengedték a bevándorlókat, és most már nem lehet kitenni őket. Ugyanígy van ez a genderpropagandával is, ha egyszer jogokat biztosítanak számukra, akkor szerzett jogot visszavenni szinte lehetetlen”.

Ezért is fontos, hogy mindenki vegyen részt a népszavazáson, mert „a döntés végleges lesz, és nem lehet visszacsinálni”. A Fidesz kommunikációs igazgatója kitért arra is, hogy a genderpropaganda létező veszély, a baloldal mégis álproblémának nevezi.

Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára előadásában bemutatta, hogy az elmúlt években bevezetett jogszabályok és törvények segítségével a kormány hogyan javította a gyermekvédelem intézményét. Az államtitkár kijelentette, hogy a kormány kiemelten fontosnak tartja a gyermekek védelmét és a gyermekek szexuális bántalmazása elleni küzdelmet, valamint elismeri a szülők jogát, hogy ők mondják meg, hogyan akarják nevelni a gyerekeiket olyan érzékeny kérdésekben, mint a szexualitás.

„A gyermekvédelmi törvény kizárólag a gyerekek neveléséről és a kiskorúak védelméről szól, nem célja a kirekesztés és a hátrányos megkülönböztetés, és nem vonatkozik a nagykorú állampolgárokra” – mondta Répássy Róbert utalva a törvényt ért támadásokra, hozzátéve, hogy konstruktív partnerként állnak minden vita elé, de kiállnak amellett, hogy a gyermekek védelme nem képezheti ideológiai kérdések tárgyát.

erdihirek.hu

A következő 5 év legfontosabb feladata Érden

Az otthonos Érd büszke arra, hogy megyei jogú város. Ezért sokan gondolják azt, hogy érdemes arra, hogy rangjának megfelelő úthálózatot kapjon. Ez az a terület, ahol már mindent megígértek már

Legyen Érd ismét a nyertesek között!

Megújult csapattal jelentkezett a Fidesz a júniusi önkormányzati választáson. Céljuk nem kevesebb, mint hogy elérjék: Érd újból fejlődésnek induljon az elmúlt évek stagnálása után. Interjú Gasparik Gábor érdi Fidesz elnökkel.

Mennetek kell!

„Sok minden korlátozható ma Érden: az átlátható működés, a közpénzek felhasználásának nyomon követése, a tisztességes és elfogulatlan tájékoztatás. A templom harangja speciel még nem.”

Aki ott volt és aki nem

A 2019 őszétől megváltozott önkormányzatban a helyi Fidesz-KDNP frakció is tette a dolgát. Politikai szempontból az egyik legfontosabb feladatunk és felelősségünk az volt, hogy egyben maradjon a táborunk és megmutassuk: mi vagyunk többen a városban.