2021. augusztus 10-én megjelent lapszámunk

2021. augusztus 10-én megjelent lapszámunk

erdihirek.hu

Elfogták az érdi rablót

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

Tíz éves népszerűségi csúcson a tanító szak

Több mint 30 százalékkal ugrott meg idén a tanító szakra első helyen jelentkezők száma, de óvodapedagógusnak, valamint csecsemő- és kisgyermeknevelőnek is többen készülnek, mint a korábbi években. Gloviczki Zoltán, a

Mennetek kell!

„Sok minden korlátozható ma Érden: az átlátható működés, a közpénzek felhasználásának nyomon követése, a tisztességes és elfogulatlan tájékoztatás. A templom harangja speciel még nem.”

Aki ott volt és aki nem

A 2019 őszétől megváltozott önkormányzatban a helyi Fidesz-KDNP frakció is tette a dolgát. Politikai szempontból az egyik legfontosabb feladatunk és felelősségünk az volt, hogy egyben maradjon a táborunk és megmutassuk: mi vagyunk többen a városban.