2021 – a remény éve

2021 – a remény éve

Minden év számvetéssel végződik és minden új év elhatározásokkal, tervekkel kezdődik. Mi is sok mindent remélünk 2021-től.

Mindenekelőtt azt, hogy véget ér a tavaly március óta tartó járvány. Véget ér végre a rendkívüli helyzet, a szorongás, a bizonytalanság. Véget ér a versenyfutás az idővel, és mindenki, aki erre önként jelentkezik (reméljük, minél többen!), megkaphatja a szükséges védőoltást. Bízunk a betegek gyors gyógyulásában, és reméljük, hogy ez a szörnyű kilenc hónap nem okozott gyógyíthatatlan sebeket a lelkünkben. 

Reméljük azt is, hogy a képmutatás, az önös érdekek képviselete, a sok hazugság, amivel az elmúlt évben kellett szembesülnünk a városvezetés részéről, háttérbe szorul az idén, és helyét a valódi tenni akarás veszi át.

Az, ami nem pártérdekek, hanem a közösség érdekei szerint való. Bízunk abban, hogy az érdi közhivatalt ellátók ezentúl a város jobbá tételéért dolgoznak majd, törvényesen, és nem családi, baráti vagy épp üzleti viszonyok szerint  intézik a közügyeinket.

Bízunk abban is, hogy cselekedeteikkel nem csupán a rájuk szavazók kegyeit keresik, hiszen ők a városban élők alig 16 százalékát teszik ki. De még a szavazásra jogosultak egynegyedét sem haladják meg. Csak az ő véleményükre hallgatni nem városépítés, hanem szimpla pártpolitika. 

Reméljük hát, hogy a gyűlölet béklyója végre lehull a város ügyeit intézők kezéről, és nem egy kisebbség, hanem valamennyi érdi javára kezdenek dolgozni.

Reméljük, hogy az érdi kis közösségek továbbra is azzal a szeretettel, állhatatossággal és elszántsággal működnek, mint eddig, és nem engednek a politikai uszítás sokszor csábító hangjának. 

Bízunk abban, hogy idén egyszer sem hunynak ki a fények a városban a pártpolitika utasítására. Nincs lehangolóbb, mint az egyik legszebb ünnepet politikai célokra használni. Az elmúlt években sajnos ebben is volt részünk.

Bízunk abban, hogy az értő beszéd elnyomja a káromkodást, az átgondolt tervezés elnyomja a pártérdekeket, a város jövőjének képviselete elnyomja a személyes ambíciók érvényesülését, a közösségi érdek pedig felülírja politikus férjek és feleségek önérdekű szövetségét.

Békét és kiszámítható fejlődést remélünk Érdnek. Tisztességet és őszinteséget. Valamennyiünk érdekében.

Azt reméljük, hogy amikor egy év múlva elbúcsúzunk ettől az évtől is, azt mondhassuk, írhassuk: beváltak a reményeink.

Erre emeli poharát az Érdi Hírek szerkesztősége.

Boldog új évet, Érd!

erdihirek.hu

A következő 5 év legfontosabb feladata Érden

Az otthonos Érd büszke arra, hogy megyei jogú város. Ezért sokan gondolják azt, hogy érdemes arra, hogy rangjának megfelelő úthálózatot kapjon. Ez az a terület, ahol már mindent megígértek már

Legyen Érd ismét a nyertesek között!

Megújult csapattal jelentkezett a Fidesz a júniusi önkormányzati választáson. Céljuk nem kevesebb, mint hogy elérjék: Érd újból fejlődésnek induljon az elmúlt évek stagnálása után. Interjú Gasparik Gábor érdi Fidesz elnökkel.

Mennetek kell!

„Sok minden korlátozható ma Érden: az átlátható működés, a közpénzek felhasználásának nyomon követése, a tisztességes és elfogulatlan tájékoztatás. A templom harangja speciel még nem.”

Aki ott volt és aki nem

A 2019 őszétől megváltozott önkormányzatban a helyi Fidesz-KDNP frakció is tette a dolgát. Politikai szempontból az egyik legfontosabb feladatunk és felelősségünk az volt, hogy egyben maradjon a táborunk és megmutassuk: mi vagyunk többen a városban.