Még nincs 41 és ingatlan vásárlására készül? Lehet, hogy szerencséje lesz.

Még nincs 41 és ingatlan vásárlására készül? Lehet, hogy szerencséje lesz.

Idén év elején már megjelenhetnek azok a vevők, akik megfelelő fizetés mellett mindössze 10 százalékos saját erővel szeretnének lakást vásárolni. Az újfajta hitelek a gyermekvállalást tervező CSOK Pluszt igénylő házaspárok számára is elérhetőek, de egyébként minden első lakást vásárló, 41 év alatti kihasználhatja a lehetőséget.

Hol lehet igényelni ilyen hitelt?

Egyelőre a K&H Banknál érhető el a csökkentett önerővel is felvehető hitel, de más pénzintézeteknél – az MBH, CIB, UniCredit és Erste Banknál – is folyamatban van az első lakásvásárló 41 év alattiakat célzó ajánlatok kidolgozása.

Általánosságban 20 százalékos önerő a minimális elvárás a lakáscélú hiteleknél.

A hitelintézeteknek egyelőre a saját működési rendszerüket kell finomhangolniuk, hogy megfeleljenek a jogszabályoknak, és ne vállaljanak túl nagy kockázatot a hitelezéssel.

Csak óvatosan!

A 10 százalékos saját erővel kínált lakáshiteleknél kiemelt feltétel lesz a rendszeres fizetés nagysága, hiszen a kisebb önerő nagyobb hitelösszeget is jelent majd, amelynek törlesztője bele kell férjen a jövedelembe.

Mivel a megvásárolandó ingatlan értéke, a fedezet is fontos, ezért elsősorban a 45 millió forintnál olcsóbb, jó állapotú és kedvező lokációjú fővárosi tégla- és panellakások, esetleg az agglomerációban lévő kisebb családi házak vagy társasházi lakások lesznek népszerűek az első ingatlanjukat megvásárlók körében.

Érden egyébként ebben az árkategóriában még nincsen túl nagy választék: a legnagyobb ingatlanhirdetési oldalon összesen 20-30 darab jó állapotú és olcsó ingatlant találtunk.

Ezen ingatlanok jó alternatívát jelentek a 41 év alattiak számára első lakásnak. Fekvésük, állapotuk miatt a jövőben jó esélyt látni arra, hogy növekedjen az értékük. Kereslet szinte mindig lesz irántuk, ami egy továbbköltözés esetén szintén fontos szempont.

erdihirek.hu

Mennetek kell!

„Sok minden korlátozható ma Érden: az átlátható működés, a közpénzek felhasználásának nyomon követése, a tisztességes és elfogulatlan tájékoztatás. A templom harangja speciel még nem.”

Aki ott volt és aki nem

A 2019 őszétől megváltozott önkormányzatban a helyi Fidesz-KDNP frakció is tette a dolgát. Politikai szempontból az egyik legfontosabb feladatunk és felelősségünk az volt, hogy egyben maradjon a táborunk és megmutassuk: mi vagyunk többen a városban.