Városi rendezvényekre idén is sok pénze lesz a városnak

Miközben évek óta siránkozik a városvezetés, hogy szinte semmire nincs pénze az önkormányzatnak, azért a jó kis szelfi lehetőségeket biztosító rendezvényekre két kézzel szórja a pénzt. Mivel a hivatalos tájékoztatás nem árulja el, hogy mindez mibe kerül és ki fizeti, ezért utánajártunk.

Már ottalvósak is lehetnek az Erzsébet-táborok

Tavaly a koronavírus-járvány miatt csak a napközis táborokban vehettek részt a gyerekek, idén viszont az oltás tömegessé válásának köszönhetően az ottalvós táborok is biztonságosan megszervezhetők. Június 20-tól augusztus végéig Zánkán, augusztusban pedig Fonyódligeten is várják a gyerekeket.

Mi lesz veled, Érdi Városliget?

Az Érdi Városliget egyre népszerűbb az érdiek körében. Minden héten több száz család látogat ki ide sportolni, kikapcsolódni. A baloldal a választási kampányban ádázul támadta a helyet, most pedig a hírek szerint már az üzemeltetési szerződést is felmondták. Pedig sorra jelennek meg a pályázatok, amelyek segítségével még szebbé, még otthonosabbá lehetne tenni a helyet.

Érd a sor végén az élhető magyar városok rangsorában

Magyarországon a Várnegyedben és a belvárosban a legjobb élni, míg a megyei jogú városok között Érd szerepelt a leggyengébben – derült ki az Otthon Centrum nemzetközi trendek alapján felállított rangsorából, amely a 20 ezer főnél népesebb városokat életminőség szempontjából listázta tavaly év végén.

Ajándék a cipősdobozban

Közeleg a Karácsony, az ajándékozással azonban nem csak a rokonoknak, barátoknak okozhatunk örömet. Mégis hogyan? Keress egy jó állapotban lévő, üres cipősdobozt! Ezután döntsd el,

JÖVŐRE ÉRDRE IS MEGÉRKEZHET AZ HBO MAX

A Magyarországon jelenleg igen népszerű HBO GO szolgáltatást jövőre az HBO Max válthatja fel. Az HBO Max Amerikában 2020 májusában indult el. De nem csak

T. Mészáros András: A politikai hazugságok árát az érdiek fizetik meg

A város baloldali politikai többsége megszavazta Érd idei költségvetését. Ahogy Csőzik László fogalmazott, „gúzsba kötve táncol a város” 2023-ban. A közgyűlés Fidesz-frakciója nemmel szavazott a költségvetési rendeletre. Ennek okairól kérdeztük T. Mészáros András frakcióvezetőt, a város korábbi polgármesterét.

Aki ott volt és aki nem

A 2019 őszétől megváltozott önkormányzatban a helyi Fidesz-KDNP frakció is tette a dolgát. Politikai szempontból az egyik legfontosabb feladatunk és felelősségünk az volt, hogy egyben maradjon a táborunk és megmutassuk: mi vagyunk többen a városban.

Újra lesz napelemes pályázat

Novembertől lesz elérhető a lakossági napelemes pályázat második üteme a tervezett tavaszi időpont helyett, így a több mint 200 milliárd forint keretösszegű pályázati támogatás több tízezer, átlagjövedelem alatti családnak segíthet a rezsiterhek további csökkentésében.

Felmondások az érdi vízműnél – Veszélyben lehet a cég működésének biztonsága?

Több felelős beosztásban lévő munkatárs, köztük a vízellátásért felelős főmérnök és egy műszaki vezető is felmondott az Érd és Térsége Viziközmű Kft-nél – értesült az Érdi Hírek. Információink szerint komoly bérfeszültség áll a felmondások között. Lapunk úgy értesült, hogy a felmondások legfőbb indoka a nem megfelelő bérezés. A kormány 200 milliót adott erre a célra Érdnek, ám Csőzik és kabinetje mostanáig parkoltatta ezt a pénzt.